kapubanner for mobile

Boros Imre közgazdász szerint kimagasló a magyar gazdaság növekedése

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Boros Imre szerint a gazdaság növekedésében nagy szerepet játszott a foglalkoztatottság bővülése is.

Kimagasló a magyar gazdaság növekedése, a GDP második negyedévi bővülésének üteme Magyarországon volt a legmagasabb az Európai Unió tagállamai közül - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap, a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) héten közzétett adatait elemezve. Hozzátette, 5 százalék fölötti növekedési ütem Magyarországon is az első Orbán-kormány alatt volt legutóbb.

Boros Imre kiemelte azt is, hogy a V4-es régióban jóval magasabb volt a GDP növekedésének üteme, mint a nyugat-európai tagországokban, ezzel megnő a V4-ek gazdaságának relatív súlya. A növekedés hatására csökken a GDP-arányos államadósság szintje Magyarországon. A gazdaság stabil és kiszámítható, a külföldi befektetések továbbra is áramlanak az országba - hívta fel a figyelmet.

A közgazdász a növekedés fontos mozgatórugójának nevezte a foglalkoztatottság bővülését és a vásárlóerő erősödését. A közfoglalkoztatottak aránya ugyanakkor csökken, ami jelzi, hogy sikeres volt visszavezetésük az elsődleges munkaerőpiacra - fejtette ki Boros Imre.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek