Brit szakszervezeti szövetség: Magyarország lesz az OECD reálbér-növekedési listavezetője
A sereghajtó ugyanakkor szerinte Nagy-Britannia lesz - írja az MTI.
A TUC pénteken Londonban ismertetett tanulmánya szerint Magyarországon jövőre 4,9 százalékos reálbér-növekedés várható; ez a leggyorsabb ütem lenne az egész OECD-csoportban.
A szakszervezeti szövetség előrejelzése szerint az átlagos brit alkalmazotti reálbér 2018-ban viszont 0,7 százalékkal visszaesik, és ezzel Nagy-Britannia az OECD-mezőny utolsó helyére kerül.
Frances O'Grady, a TUC főtitkára a pénteki előrejelzéshez fűzött újévi üzenetében hangsúlyozta, hogy a brit alkalmazotti reálbérek az idén is estek, és még mindig alacsonyabbak a 2008-ban kezdődött globális pénzügyi válság előtti szintnél. O'Grady szerint "2018 még komorabbnak ígérkezik: úgy tűnik, hogy jövőre az összes fejlett gazdaság közül Nagy-Britanniában csökkennek a legnagyobb mértékben a reálbérek".
Hozzátette: a szakszervezeti szövetség hosszú távú prognózisa szerint az átlagos brit alkalmazotti reálbér 2025-ig nem is éri el a pénzügyi válság előtti szintet, vagyis várhatóan 17 évig tart majd a kilábalás a válság következményeiből reálbér-növekedési szempontból.
A szakszervezeti szövetség vezetője szerint ráadásul a brit alkalmazottak tíz százalékának munkavállalói helyzete bizonytalan, ez az alkalmazotti réteg nem tudja, hogy hány órát kell a következő héten dolgoznia, és azt sem, hogy ezért mennyi fizetést kap.
Nagy londoni elemzőházak is felhívták már a figyelmet a nagy-britanniai reálbér-erózióra.
A neves londoni közgazdasági egyetem, a London School of Economics gazdaságkutató intézete (Centre for Economic Performance, CEP) legutóbbi tanulmányában kimutatta, hogy a brit EU-tagságról tartott - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - tavalyi népszavazás váratlan piaci és reálgazdasági sokkja, főleg a font hirtelen gyengülése a referendum utáni egy évben, 2017 júniusáig 1,7 százalékpontnyi halmozott inflációs gyorsulást eredményezett ahhoz az inflációs ütemhez képest, amely e sokk nélkül ugyanezen időszakban várható lett volna.
A Centre for Economic Performance szakértőinek modellszámításai szerint az ebből eredő negatív reálbérhatás egyenértékű azzal, mintha az átlagos éves brit alkalmazotti fizetés 448 fonttal (157 ezer forinttal) csökkent volna. A CEP szerint ez majdnem egy teljes munkahét - pontosan 4,4 munkanap - átlagos bérezésének megfelelő veszteség minden egyes alkalmazott esetében.
A Költségvetési Tanulmányok Intézete (IFS) a legutóbbi GDP-növekedési prognózisok alapján nemrégiben összeállított elemzésében közölte: modellszámításai szerint 2021-ig nem egészen 5 százalékos halmozott reálbér-növekedés várható Nagy-Britanniában. Az IFS szakértői szerint ebből az következik, hogy az átlagos brit reáljövedelem 2021-ben is elmarad a 2008-ban mért szinttől.
Az intézet szerint Nagy-Britannia a II. világháború vége óta nem élt át ilyen gyenge reálbér-növekedési időszakot.
MTI
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
Jelentősen csökkent a vállalat bevétele 2025-ben. Teljes cikk
- Ennyit visz haza az átlagos magyar dolgozó – itt vannak a legfrissebb számok 5 hónapja
- Brutális szigorítás Nagy-Britanniában: nyelvvizsga nélkül nincs munkavállalás 5 hónapja
- Sokkoló adat a magyar bérekről: minden harmadik dolgozó fizetése kevesebbet ér, mint tavaly 5 hónapja
- Növekedést ért el a Pensum Group, ekkora nyereséggel zárta a félévet 5 hónapja
- "Nagyratörő" brit–EU megállapodás készül a fiatalok szabad munkavállalásáról 5 hónapja
- Így áll a munkanélküliség az OECD-országokban 6 hónapja
- Lassult az infláció az OECD-ben 6 hónapja
- Lassult az éves infláció májusban az OECD-ben 8 hónapja
- Új ajtók nyílhatnak a Brexit után: brit–EU megállapodás készül a fiatalokról 10 hónapja
- Történelmi mélyponton stagnált a munkanélküliség az OECD-ben 11 hónapja
- Így állt a munkanélküliség az OECD-ben januárban 12 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben