kapubanner for mobile

Csökken a munkanélküliség Lengyelországban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Lengyelországban a vártnál jobban csökkent a munkanélküliség és bővült a kiskereskedelmi forgalom májusban.

A lengyel statisztikai hivatal csütörtökön közölt adatai szerint a munkanélküliségi ráta 11,9 százalékra csökkent májusban az áprilisi 12,3 százalékról. A munkanélküliek száma 1,91 millióra csökkent az előző havi 1,97 millióról. A 38 millió lakosú országban egy évvel korábban, 2009 májusában 1,68 millió regisztrált munkanélküli volt, a munkanélküliségi ráta pedig 10,8 százalékon állt. A munkaügyi minisztérium 12 százalékos munkanélküliségi rátát valószínűsített májusra.

A munkanélküliség 2008 őszétől megszakítás nélkül 2010 elejéig nőtt, februárban 13 százalékon tetőzött, azóta pedig folyamatosan csökken Lengyelországban. A foglalkoztatási helyzet javulása ugyanakkor nem csupán a válság enyhülésének tudható be, mert a tavaszi munkák beindulásával a mezőgazdaságban, az építőiparban és néhány más ágazatban tavasztól rendszerint nő a munkaerőigény.

A kiskereskedelmi forgalom májusban 4,3 százalékkal bővült éves összevetésben az ugyancsak csütörtökön közölt adatok szerint, az áprilisi 1,6 százalékos csökkenés után. A Reuters elemzői körkérdése és a DowJones hírügynökségnek nyilatkozó elemzők előrejelzései alapján egyaránt 3,2 százalékos bővülés volt várható.

Az egy hónappal korábbihoz képest 3,1 százalékos volt a növekedés a kiskereskedelemben, míg áprilisban 5,6 százalékos csökkenést mért a statisztikai hivatal. Tavaly Lengyelország volt az egyetlen uniós tagország, ahol javult a gazdaság teljesítménye. A hazai össztermék (GDP) 1,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami ugyanakkor jelentős lassulás a 2008-ban elért 5 százalékos GDP-növekedéshez képest. A varsói kormány az idén 3 százalék körüli növekedésre számít.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek