kapubanner for mobile

Csökkent a női vállalatvezetők száma a világon

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Csökkent a női vállalatvezetők száma a világon, míg 2009-ben még az társaságok 24 százalékának élén állt nő, addig 2011-ben 20 százalékra csökkent arányuk - derült ki a londoni székhelyű Grant Thornton tanácsadó cég jelentéséből, melyről a Népszabadság írása számol be.

A cég az év elején 39 ország 11 ezer vállalatvezetőjének részvételével készítette el felmérését, amelynek eredményeit a március 8-i nemzetközi nőnap előtt ismertette.

A nők Grúziában, Oroszországban, Hongkongban és a Fülöp-szigeteken képviseltetik magukat a legnagyobb számban a vállalatvezetők között, a felsorolt országokban az igazgatók 40,36 és 35-35 százaléka nő. A legalacsonyabb Indiában, az Egyesült Arab Emirátusokban és Japánban a számuk: az öbölmenti államban és a távol-keleti országban egyaránt nyolc százalék, a szubkontinensen kilenc százalék a női vezetők aránya.

Emellett a nők igen ritkán - mindössze az esetek nyolc százalékában - töltik be az általános vezérigazgatói vagy az elnöki posztot egy-egy vállalatnál.

hirado.hu/Népszabadság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek