CSR: díjat nyert a Coca-Cola
A Coca-Cola Magyarország bekerült a díjazott vállalatok körébe az MPRSZ (Magyar Public Relations Szövetség) által meghirdetett CSR Best Practice pályázaton, áll a cég sajtóközleményében.
A Coca-Cola Magyarország CSR stratégiájának központi elemét képezi a víz, mint természeti kincs védelme, ezt bemutatandó a Best Practice pályázaton a Mohács melletti Szabadság-sziget rehabilitációját célzó programjával pályázott, amely kiváló példája a vállalati és civil szféra több éven át tartó stratégiai együttműködésének.
A klasszikus Public Private Partnership projekten belül olyan több résztvevős természetvédelmi koncepció valósul meg, amely a természetes élőhelyek helyreállítását, a víz minőségének javítását és a biológiai sokféleség növelését célozza, ugyanakkor figyelembe veszi az összes érintett társadalmi-gazdasági csoport elvárásait is. A projekt nagyságrendjére való tekintettel több szervezet fogott össze a sziget megmentéséért, többek között a WWF Magyarország, a Coca-Cola Magyarország, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága és Mohács Város Önkormányzata. A környezetvédelmi beruházás fontosságát az Európai Unió is elismerte azzal, hogy 1 millió euró (mintegy 270 millió forint) támogatást nyújt a megvalósításhoz.
A projekt a Dunának egy szigetét és annak mellékágát hivatott újra életre kelteni, a természetes, őshonos fajokat védeni, a mellékág pusztulását megállítani és rehabilitálni az eredeti, természetes állapotát, ezzel is védve a közeli ivóvízbázist, amely jelenleg is Baranya megye déli részénék ivóvizét szolgáltatja.
A projekttel a Coca-Cola Magyarország bekerült a Magyar Public Relations Szövetség által meghirdetett "CSR Best Practice" pályázatának díjazottjai közé. A pályázatra 2009-ben 17 vállalat nyújtott be anyagot. A pályázat célja olyan vállalati jó példák bemutatása, amelyek iránymutatóak lehetnek a felelős vállalati működés területén. A sikeresen pályázó vállalatnak bizonyítania kellett, hogy rendelkezik kidolgozott CSR stratégiával, felelősségvállalása áthatja napi működését és megmutatkozik az összes, általa érintett csoporthoz fűződő kapcsolatában.
A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. az athéni központú, 28 országot átfogó Coca-Cola Hellenic csoport hazai vállalata. A dunaharaszti székhelyű, két palackozó üzemet és tíz regionális elosztó központot működtető cég 1400 dolgozót foglalkoztat. CSR stratégiájának öt fő területe a felelős vállalatirányítás, a felelős piaci magatartás, a környezetvédelem, a közösség iránt tanúsított felelősség és munkahelyi környezet, áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?