kapubanner for mobile

Csúszik a bértárgyalás a Picknél

A Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) Pick Szeged Zrt.-nél működő alapszervezetei a szakszervezet országos elnökségéhez fordultak, miután a társaság vezetése mostanáig nem tett konkrét javaslatot a 2011. évi bérfejlesztésre és május végére kívánja halasztani a bértárgyalásokat.

A HDSZ szerdai közleménye szerint a cégvezetés azt kezdeményezte, hogy az éves bérfejlesztést, amely az elmúlt években kialakult gyakorlat szerint április elsejével esedékes, az idén tolják el július elsejére.

"A menedzsment időhúzása hátrányosan érinti a legnagyobb hazai húsfeldolgozó cégcsoport munkavállalóit. Különös tekintettel arra, hogy a húsipari szakágazatban több helyen, így a Pick Zrt.-nél is a bruttó, valamint a nettó bérpozíció 2010-ben tovább romlott. A társaságnál a 2010. évi bruttó bérnövekedés még az inflációt sem érte el" - írta a HDSZ.

A szakszervezet tisztában van azzal a ténnyel, hogy a szakma nehéz helyzetével nincs egyedül Magyarországon, hogy egyes munkahelyeken semmilyen bérfejlesztés sem valósul meg éveken keresztül. A munkavállalók azt is tudják, hogy a szakágazat eredményes működését 20 éve számtalan megoldatlan gazdasági kérdés nehezíti. Így többek között a fekete forgalmazás magas aránya, a szerkezet-átalakító beruházások elmaradása, a kereskedelmi láncok árpolitikája és az import termékek növekvő versenye
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk