Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Csütörtökön demonstrálnak az adóigazgatási dolgozók

Az APEH és a VPOP dolgozói március 4-én a Pénzügyminisztérium (PM) előtt tiltakoznak elmaradt járandóságuk miatt. Az érdekvédők azt szeretnék elérni, hogy 22 ezer adóigazgatási dolgozó az elmaradt juttatások kompenzációjaként megkapjon legalább egyhavi illetményt - jelentették be a szakszervezetek vezetői.

Michalkó Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezetének (ADOSZT) elnöke és Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének (VPFSZ) elnöke elmondta: szeretnék elérni, hogy a mintegy 22 ezer adóigazgatási dolgozó az elmaradt juttatások kompenzációjaként megkapjon legalább egyhavi illetményt, aminek költsége összesen mintegy 5 milliárd forint lenne.

A rendszerváltás óta ez lesz a magyar köztisztviselők első önálló demonstrációja, amire több ezer résztvevőt várnak. A szakszervezetek a demonstrációval szeretnék kifejezni elégedetlenségüket, és pozícionálni magukat az új kormányzás idejére. A demonstráció az ADOSZT elnöke szerint döntően a pénzügyminiszternek szól, hogy felhívják a figyelmét arra, hogy bánt velük.

Az APEH 15.600 dolgozójának - akik az állami bevételek 80 százalékát szedik be - átlagkeresete 220 ezer forint - ismertette Michalkó Péter. Az adóhivatali dolgozók reálkeresete tavaly átlagosan 25, egyes állományi csoportokban 35 százalékkal csökkent, ami jelentősen meghaladja a versenyszféra 1-2 százalékos, és a közigazgatás egészének 8-10 százalékos keresetcsökkenését. Ilyen mértékű csökkenést már nem visel el egy szervezet - hangsúlyozta az ADOSZT elnöke.

Mint elmondta, a pénzügyminiszterrel már egy éve tárgyalnak, aki ígéretet tett a problémák orvoslására, ám csak részeredmények születtek, a kompenzáció mértéke nem érte el a megfelelő mértéket.

A VPOP-nak közel hétezer hivatásos állományú és közalkalmazott dolgozója van, akik utoljára 2007-ben kapták meg a teljes illetményt, vagyis 2008-tól csökken a reálkeresetük, mert nem sikerült teljesíteni a költségvetési bevételi célokat - mondta Holecz Gábor. A VPOP esetében személyenként és negyedévente 40 ezer forint mozgóbérről van szó - derült ki.

A pénzügyőröknek 2008-ban sikerült némi pótlékemelést kiharcolniuk, de még így sem érik el más rendvédelmi szervek - például a rendőrség - kereseti szintjét. A VPOP dolgozói tavaly nyáron 70 ezer forint fejpénzt kaptak, karácsonykor pedig egyhavi jutalmat.

A szakszervezetek szerint a költségvetési terv teljesítéséhez kötött illetmény (2009-ben 4,5 havi, 2010-ben 3,5 havi) meglehetősen bizonytalan, szeretnék, ha a bevételeket úgy terveznék, hogy teljesíteni, túlteljesíteni lehessen. Ha a teljesítést nem a törvényhez, hanem a PM prognózisához kötnék, elfogadhatónak tartanák.

Az adóigazgatási dolgozók, ha a bevételi tervszámokat túlteljesítik, mozgóbért kapnak a többletbevételből. Ez az ösztönzési rendszer húsz éve működik, s az APEH dolgozói csupán két évben (2004-ben és 2009-ben) nem teljesítették a feltételeket - mondta Michalkó Péter.

A tavalyi költségvetési törvénynek már az elfogadásakor látni lehetett, hogy a bevételi terv a válság miatt nem teljesíthető - mutatott rá az ADOSZT elnöke. Szerinte félő, hogy a vagyonadóból kieső 50 milliárd forint bevétel miatt az idei sem lesz teljesíthető. Felelősebb tervezéssel biztosítani lehetne az adóigazgatási dolgozók szociális nyugalmát Holecz Gábor szerint is.

Az APEH és a VPOP dolgozóinak nem csak a bevételi tervet kell teljesíteniük, hanem többletfeladatokat is el kell látniuk. Az APEH például tavaly 16 új feladatot kapott, a dolgozók így a korábbinál többet dolgoztak, ám kevesebbet kerestek - mondta az ADOSZT elnöke.

A VPFSZ elnöke hozzáfűzte: vannak olyan adófajták, amelyek bevételére nincs ráhatásuk a dolgozóknak, példaként a regisztrációs adót említette, amelyből az új gépjárművek értékesítésének csökkenése miatt a tervezettnél jóval kevesebb folyt be tavaly.

Az adózásból származó bevételekre az APEH dolgozóinak nincs közvetlen ráhatásuk, bár az ellenőrzés gyakorisága befolyásolja az adófizetési hajlandóságot. Az APEH kényszerintézkedésekből származó bevételének mértéke - ez több mint 800 milliárd forint - azonban már függ a dolgozóktól - mondta Michalkó Péter.

Az újságírók kérdésére Michalkó Péter elmondta: az adóhatóságnál nem rendelik el és nem fizetik ki a túlórákat, pedig a dolgozók a bevallási időszakokban hétvégén is dolgoznak. Egy átlagos adóhivatalnok a szakszervezeti vezető szerint 10-12 órát dolgozik. Úgy vélekedett azonban, hogy "ezt a munkakultúrát nem szabad lerombolni, mert újbóli kiépítése nagyon sokba kerülne". A mozgóbérrendszer becsületes üzlet, s nem növeli a hiányt - mondta.

A demonstráción felállítanak egy vöröskeresztes sátort is azzal a felirattal, hogy "a vérszívók most vért adnak a köznek" - reagált arra a felvetésre, hogy az adóellenőröket senki nem szereti. Lehet minket szeretni vagy nem szeretni, tudni kell azonban, hogy nélkülünk nem lehet megélni - vélekedett.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Meglepetés a Top 500-as listán: így teljesítettek a magyar cégek

A közép- és kelet-európai régió 500 legnagyobb vállalata listáját a 2024-es adatok szerint továbbra is a lengyel Orlen olajcég vezeti, a második... Teljes cikk

Tudásalapú munkahelyek születnek – a Mercedes K+F központot nyit Magyarországon

A Mercedes-Benz több tízmilliárd forint értékű beruházással létrehozza az első magyarországi kutatás-fejlesztési központját, amelynek a nyomán... Teljes cikk

Kenyérgyár épül Tatán - 100 új munkahely jön létre

Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi fel a Ceres Sütőipari Zrt. 24 milliárd forintos beruházással a Tatai Ipari Parkban -... Teljes cikk