kapubanner for mobile

Demonstrációra készülnek a vám- és pénzügyőrök

Demonstrációra készül a Vám-és Pénzügyőrség Független Szakszervezete, amely azt szeretné elérni, hogy rendezzék a pótlékok ügyét és változtassák meg a vonatkozó törvény általa diszkriminatívnak tartott rendelkezéseit - közölte Holecz Gábor, a szakszervezet vezetője az MTI-vel.

A 3.300 tagot tömörítő reprezentatív szakszervezet szerint diszkriminatív, hogy a vám- és pénzügyőrségnél dolgozó 5.800 hivatásos pótléka - bár ugyanazt a munkát végzik - kevesebb, mint amit a többi fegyveres szerv tagjai kapnak.
Holecz Gábor rámutatott arra: 2006-ban a választások miatti kiélezett helyzetben az érdekképviselet elfogadta a Pénzügyminisztérium ajánlatát és visszalépett a demonstrációtól azzal, hogy a pótlékokat idővel rendezik. Ez azonban a mai napig nem történt meg.

Mint elmondta, a vámosok nyomozati pótléka mindössze 20 százalék, miközben a rendőr nyomozók 65 százalékot kapnak. Emellett a közterületi szolgálatot ellátó vám- és pénzügyőrök nem kapják meg azt a 45 százalékos közterületi pótlékot, amit a rendőrök igen. Nem részesül különleges bevetési pótlékban a Merkúr bevetési egység sem, ellentétben a rendőrség hasonló szervezeteivel. A közalkalmazotti állományt is hátrányosan megkülönböztetik, például nem kapnak lakhatási támogatást, illetve nem tették adómentessé a ruhapénzüket - közölte.

Hozzátette: korábban már nyújtottak be komplex javaslatot a pénzügyminiszterhez arról, hogyan lehetne rendezni a jövedelmi viszonyokat, erre azonban még nem reagált a politikus. Most arra kérik Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy a kormány "hozzon döntést a szemle- és utasforgalmi, valamint nyomozati pótlék azonnali emeléséről".

"Így végre az eddigi emelésekből kihagyott állomány is megkapná jogos juttatását, és a pénz is kikerülhetetlenül a legrászorultabb helyzetben lévő végrehajtó állományhoz kerülne" - mondta a szakszervezeti elnök.

Holecz Gábor úgy fogalmazott: "Ha a vám- és pénzügyőrség összlétszámát nézzük, akkor minden egyes testületi tag 181 millió bevételt hozott az államkasszába. Ha ezt a közvetlen ellenőrzőkre, azaz a végrehajtó állományra vetítjük, akkor ez az adat elérheti az 500 milliót fejenként. Ehhez képest morzsa, amit kérünk" - jelentette ki.

Mint mondta, a negatív megkülönböztetés miatt már olyan mértékű az elvándorlási hullám a testületnél, hogy a más fegyveres szervekhez áthelyezésüket kérő kollégákat a munkáltató kénytelen adminisztratív eszközökkel visszatartani. Ez roppant rossz közérzetet teremt a hivatásos állományú tagok körében - fűzte hozzá.

Kiemelte: a szakszervezet demonstrációt szervez annak érdekében, hogy megszűnjön végre a vámosok hátrányos megkülönböztetése. A demonstráció előtt levélben tájékoztatják a miniszterelnököt az állomány rendkívül nehéz helyzetéről.
A szakszervezeti vezető reményét fejezte ki, hogy mégsem kell megtartaniuk a demonstrációt. Mint mondta, remélik, hogy Gyurcsány Ferenc megérti a helyzetet, hiszen a kormányfő már többször részt vett a vám- és pénzügyőrség állománygyűlésein.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek