Deutsche Bank: adóztassák meg a home office-ban dolgozókat
A befolyt összegből a veszélyeztetett munkahelyeket támogatnák.
A Deutsche Bank közgazdászai azt javasolják, hogy vessenek ki adót azokra, akik otthonról dolgoznak - írja a BBC. A home office-ban dolgozók fizetésük öt százalékát kéne befizetniük adó formájában, amivel azokat támogatnák, akiknek veszélybe került az állásuk. Számításuk szerint ezzel az Egyesült Államokban 48 milliárd dollár folyna be. Nagy-Britanniában 6,9 milliárd font folyna be a kasszába, amiből 2000 fonttal támogathatnák az alacsony jövedelmű dolgozókat és azokat, akiknek veszélybe került az állásuk. A bank közgazdászai szerint ez azért is igazságos, mert az otthonról dolgozók pénzt spórolnak meg azzal, hogy nem járnak be munkahelyükre, ugyanis nem használják a tömegközlekedést, nem esznek éttermekben, a drága irodaépületek pedig üresen állnak.
Azáltal pedig, hogy kevesebb a kiadásuk, kevesebb adót fizetnek be a rendszerbe. A Deutsche Bank közgazdászai szerint így sem járnának rosszabbul, mintha bejárnának dolgozni munkahelyükre. Úgy látják, évek óta szükség lett volna az otthonról dolgozók megadóztatására, a koronavírus okozta helyzet csak még egyértelműbbé tette ezt.
BBC

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon