kapubanner for mobile

Dr. Nemeskéri Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet vezetője

A rendkívül széles tudással rendelkező szakember 1998 óta oktat a Pécsi Tudományegyetemen. Nemeskéri Zsolt 2005-től igazgatja az Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetet és vezeti egyetemi docensként a HR tanszéket. Nemeskéri nevéhez megszámlálhatatlan tananyag, tanulmány, pályázat fűződik. Tudományos munkásságát számos díjjal jutalmazták.

Nemeskéri Zsolt 1973-ban született Pécsett. Ez a város egyaránt meghatározó pályafutásában és tanulmányaiban. A fiatalember ugyanis a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett 1991-ben, majd a Pécsi Tudományegyetem (korábban Janus Pannonius) szerezte meg diplomáit, szám szerint hármat, melyeket Ph.D képzéssel koronázott meg. 1994-ben végzett a PTE Közgazdaságtudományi Kar számvitel szakon, 1996-ban pedig a pénzügy, marketing szakon diplomázott.

A fiatalember mindezekkel párhuzamosan végezte a PTE Bölcsészettudományi Kar humán szervező szakát is, így az azt igazoló oklevelet 1997-ben vehette kézbe. Nemeskéri ezt követően sem tett le a tanulásról, mivel 1997 és 2002 között a PTE Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Ph.D. képzésén vett részt. Fáradozásait siker koronázta: doktori szigorlatának és védésének eredménye is summa cum laude lett. Zsolt folyamatosan képezi magát, az életen át tartó tanulás híve. Így elmélyedt az önértékelés, a minőségirányításban, az SHL tesztekben, de mérlegképes könyvelői és számítógép operátori szakmából is van képesítése.


Rendkívül gazdag pályafutás és oktatási tapasztalat



A szakember 1995 és 1998 között az OTP Bank Rt. Baranya Megyei Igazgatóság főelőadója. Ezt követően került a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet Humán Menedzsment Tanszékére, ahol 1998 és 2003 között egyetemi tanársegéd, 2003-tól 2005-ig egyetemi adjunktus, emellett az intézet igazgatóhelyettesi feladatait is ellátta. Nemeskéri 2005-től igazgatja az intézetet és vezeti egyetemi docensként a HR tanszéket.

Nemeskéri Zsolt több mint tíz éve oktat a Szókratész Külgazdasági Akadémián, 1998-tól a PTE főállású oktatója. De a Nyíregyházi Főiskola, a Márton Áron Szakkollégium és a Szókratész Két Tannyelvű Középiskola külső előadója is volt.
Mindezek mellett az oroszországi Izsevszki Állami Műszaki Egyetemen is megfordult. 2008 és 2009 között pedig a Nyugat-Magyarországi Egyetem meghívott előadója.


Tudományos - közéleti tagság:



Nemeskéri Zsoltot számos bizottság és társaság tartja számon tagjaként, így például a Magyar Földrajzi Társaság, MTA Regionális Tudományi Bizottsága, Szociális és Munkaügyi Minisztérium WLB munkacsoport, Academy of Human Resource Development, World Council for Curriculum and Instruction, valamint a Tudásmenedzsment folyóirat szerkesztőbizottsága.

A szakember mindezeken túl elnöke a Pécsi Tudományegyetem Gazdasági, Fejlesztési és Beruházási Bizottságának, benne van a Dél-Dunántúli Humán Erőforrás Kutató és Fejlesztő Kht., a Jól-Lét Alapítvány, Meló Diák Pécs Iskolaszövetkezet felügyelő bizottságában, illetőleg tagja a PTE Gazdasági Bizottságának, Szenátusának.

Nemeskéri egyébként a világ különböző katedráin is megfordult már, így tartott előadásokat az Egyesült Államokban, Oroszországban, Nagy-Britanniában, Ausztriában, Hollandiában is.

Nemeskéri megszámlálhatatlan tananyag, pályázat szerzője. Tudományos munkásságát számos díjjal jutalmazták.

Zsolt felsőfokon beszél angolul és alapfokon németül. A HR szakember nős, három gyermek édesapja: Dalma (szül.: 1998), Dóra (2001), Dániel (2004).
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek