kapubanner for mobile

Egykulcsos adórendszer - itt az eredmény

A nettó átlagbérek nem csak a közszférában csökkentek. Az egészségügyben dolgozók 22 ezer, az oktatásban alkalmazottak pedig 16 ezer forinttal vihettek kevesebbet haza. Mindez jól modellezi, hogy az idei adószabályok egyértelműen a magasabb keresetűeknek kedveznek - írja a 168 óra.

Az oktatásban dolgozók nettó átlagfizetése 16 ezer forinttal csökkent. Igaz ez akkor is, ha csak a szellemi foglalkozásúakat nézzük meg. A tanárok a tavalyi első negyedévben átlagosan nettó 152 618 forintot kaptak, most pedig csak 136 844 forintot.

Az egészségügyben dolgozók helyzete még siralmasabb. A már eleve is alacsony keresetük egy év alatt drasztikusan csökkent. A KSH adatai szerint 2010. első negyedévében még 130 146 forint volt a havi átlagbér ebben a szektorban, egy évvel később pedig mindössze 118 118 forint. Az ágazatban alkalmazott szellemi foglalkozásúak tavaly ilyenkor még 140 ezer forintot kaptak kézhez, most viszont már csak 127 ezret.

168 óra
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek