kapubanner for mobile

Egyre több kínai emigrál az Egyesült Államokba

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Évről-évre nő az Egyesült Államokba emigráló kínaiak száma, köztük mind nagyobb arányban vannak a gazdagok.

Tavaly már több mint 87 ezer kínai hagyta el hazáját, s emigrált az Egyesült Államokba, 23 százalékkal többen mint 2010-ben - derül ki a hivatalos amerikai statisztikákból. Ezzel jelenleg a kétmilliót közelíti az Amerikában élő kínai születésűek száma. Az emigránsok csaknem fele az ezredforduló után érkezett új hazájába, és a statisztikák azt mutatják, az Egyesült Államok azóta is kedvelt célpontja a szülőhazájukat maguk mögött hagyó kínaiak számára.

Egyre nagyobb arányban költöznek a tengerentúlra a kínai gazdagok is, akik gyakran nem csupán családjukat, de vagyonukat és üzletüket is magukkal viszik.

Az Egyesült Államok Állampolgári és Bevándorlási Szolgálatának adatai szerint tavaly - minden más nemzetet megelőzve - 934 kínai személy kapott EB-5 üzleti vízumot, mintegy 460 millió dollárnyi befektetést áthelyezve az Egyesült Államokba.

A Bank of China és a Hurun Kutatóintézet tavaly év végi felmérése szerint a 60 millió jüant (2,1 milliárd forint) meghaladó pénzügyi eszközökkel rendelkező kínaiak 60 százaléka gondolkodik kivándorláson, vagy már el is kezdte a hivatalos procedúrát. Legtöbben (40 százalék) az Egyesült Államokat nevezték meg elsődleges célpontként, elsősorban az általános körülmények, az egészségügyi és az oktatási rendszer, valamint a befektetési környezet adottságai miatt.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek