Egyszeri támogatást is kapnak a közszférában dolgozó devizahitelesek
A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók a gyerekszámtól függő kamattámogatáson felül egyszeri, vissza nem térítendő támogatást is kapnak, amennyiben belépnek az árfolyamgát rendszerbe. Akkora összeget kapnak, mintha már február elsejétől a rögzített árfolyam mellett fizettek volna.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) erről szóló, szerdai közleménye szerint a kormány az Országgyűlés 2012. évi első üléséig - várhatóan február 13-ig - benyújtja a vonatkozó törvényjavaslatot. A törvény hatályba lépését követően a közszférában dolgozó jogosultak jelzik az árfolyamgát rendszerbe való belépés szándékukat a bankoknak, amelyek soron kívül bírálják el a kérelmüket, ez akár több hónapos előnyt jelent.
Az egyszeri támogatás összege a ténylegesen megfizetett törlesztőrészletek és az árfolyamgát alkalmazásával fizetendő törlesztőrészletek különbsége, a 2012. február 1. és az első árfolyamgát alapján fizetett törlesztőrészlet időpontja között. Utóbbi legkésőbb 2012. július 1-je lehet.
A minisztérium hangsúlyozza: ezzel a közszférában dolgozók valójában akkora támogatáshoz juthatnak, mintha 2012 februárjától az új típusú árfolyamgát szerint, rögzített árfolyam mellett törlesztették volna hitelüket. Ez 180 forintos svájci frank, 250 forintos euró és 2,50 forintos jen árfolyamot jelent.
A lehetőséggel az a közszférában dolgozó élhet, aki deviza alapú, jelzálog fedezetű hitelt vett fel, a bankjánál kezdeményezte a végtörlesztést 2011. december 30-ig, továbbá ezt bejelentette munkáltatójának, de mégsem tudott élni a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével - áll a közleményben.
Emlékeztetnek rá: a törvény a hiteladósok számára 2011. december 31-ig tette lehetővé, hogy kezdeményezzék a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés megkötését, amelynek eredményeként rögzített árfolyam mellett fizethetik törlesztőrészletüket. Az akkori árfolyamgát 180 forintos svájci frank, 250 forintos euró és 2 forintos japán jen árfolyamot jelentett.
A kormány azonban 2011. december 15-én megegyezett a bankszövetséggel arról, hogy a korábbi árfolyamgát rendszerét a hitelesek számára meghosszabbítja és kedvezőbbé teszi. A megállapodás szerint a deviza jelzáloghitel-adósok 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést. Az árfolyamrögzítés, illetve az árfolyam-különbözetből eredő tartozások jóváírása a gyűjtőszámlán 2016 végéig lesz biztosítva 2014 vége helyett.
Az új árfolyamgát feltételei szerint a rögzített árfolyamon fizetett törlesztés és az aktuális árfolyamon fizetendő törlesztés különbözetét két külön számlán könyvelik. Az egyiken a fix árfolyam feletti tőketörlesztés, a másikon a fix árfolyam feletti kamat gyűlik. Utóbbit 50-50 százalékban az állam és a bankok vállalják magukra. Az ügyfél terhét jelentő tőke-gyűjtőszámla a bankközi kamat szerint, kedvezményesen kamatozik.
Az állam ezen túl a közszférában dolgozóknak gyermekszámtól függően kamattámogatást nyújt a tőke-gyűjtőszámlán lévő kamathoz. A gyermektelen családok számára 3 százalék a kamattámogatás mértéke, és ezen felül minden gyermek után plusz 1 százalék kamattámogatás jár.

- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
További cikkek
Erre fordítják a dolgozók az AI által megtakarított időt
Egy kutatás szerint az AI-képzések segítségével a dolgozók hetente akár 11 órát is megtakaríthatnak a munkaidejükből. Teljes cikk
Tiltás a kicsiknek, kiskapu a nagyoknak? Airbnb-botrány Terézvárosban
Miközben 2026-tól betiltják a rövid távú lakáskiadást Terézvárosban, több nagy szállásüzemeltető panzióvá vagy hotellé minősítve tovább... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Pénzeső a nyugdíjasoknak: van, ahol 40 ezret osztanak karácsonyra 2 hónapja
- The show must go on! 2 hónapja
- Megjelent a rendelet a közszolgálati dolgozók otthontámogatásáról – itt vannak a részletek 2 hónapja
- Rejtett nyertesek: több ezer cég járhat jól a Kormány–MKIK megállapodással 2 hónapja
- Túl sokan betegednek bele a munkába – a szakértők szerint itt a határ 2 hónapja
- Az amerikai dolgozók több mint fele saját zsebből fizeti a képzéseket, amiket munkáltatója nem áll 2 hónapja
- Indul a Demján Sándor 1+1 program második üteme 2 hónapja
- Már több mint ötezer nyertesnek utaltak támogatást a vállalati e-autó programban 2 hónapja
- Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást 2 hónapja
- Támogatás, nem sajnálat: így álljunk a mellrákkal küzdő munkatársaink mellé 3 hónapja
- Közszolgák figyelem! Januártól ekkora fizetésemelés jön 3 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa