Együttműködik a szabadalmi hivatal a Károly Róbert Főiskolával
Együttműködési keretmegállapodást kötött a Károly Róbert Főiskola és a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) június 13-án, a gazdaságtudományi felsőfokú oktatás és a keretei között folytatott kutatási-fejlesztési tevékenység szellemi tulajdonvédelmi támogatása tárgyában.
Az együttműködési megállapodásban pályázatszervezési és infrastrukturális fejlesztéseket valósítanak meg a főiskola oktatói és hallgatói közösségének iparjogvédelmi és szerzői jogi szakértelme és jártassága növelésének érdekében. A megállapodás kiterjed a főiskola intézményi keretei között kifejlesztett innovációs eredmények jogvédelmének erősítésére, továbbá a gazdaságtudományi szakemberképzés választékának szellemi tulajdonvédelmi irányú hazai, regionális és nemzetközi bővítésére.
A megállapodás értelmében az MSZH közreműködik a szellemi tulajdonvédelmi alapismeretek oktatásában, és segíti az iparjogvédelmi modulokra alapított távoktatást. A főiskola és az MSZH szakdolgozati-, illetve kutatási pályázatokat ír ki közösen továbbá oktatói és hallgatói ösztöndíj-alapító együttműködéssel szolgálja a főiskolai gazdasági képzésben érdekeltek szellemi tulajdonvédelmi tudatosságának megerősítését, oktatói és hallgatói ösztöndíjakat alapítanak.
Edupress.hu
A megállapodás értelmében az MSZH közreműködik a szellemi tulajdonvédelmi alapismeretek oktatásában, és segíti az iparjogvédelmi modulokra alapított távoktatást. A főiskola és az MSZH szakdolgozati-, illetve kutatási pályázatokat ír ki közösen továbbá oktatói és hallgatói ösztöndíj-alapító együttműködéssel szolgálja a főiskolai gazdasági képzésben érdekeltek szellemi tulajdonvédelmi tudatosságának megerősítését, oktatói és hallgatói ösztöndíjakat alapítanak.
Edupress.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?