Eldőlt, mennyivel emelkedik a BKM dolgozóinak bére
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Budapesti Közművek Nonprofit (BKM) Zrt. dolgozói átlagosan 13,5 százalékos alapbéremelésben részesülnek január elsejével - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
A közleményben azt írták: a munkavállalókat képviselő reprezentatív szakszervezetek elnökei, és a Budapesti Közművek vezetése aláírták a társaság több mint ötezer fős, teljes munkavállalói állományára vonatkozó, 2024-es bérmegállapodást.
A társaság február elején már az átlagosan 13,5 százalékkal emelt januári béreket utalja a dolgozóknak.
A béremelés kiterjed a Budapesti Közművek valamennyi divíziójára - hulladékgazdálkodási, köztisztasági (FKF), távhőszolgáltatási (Főtáv), kertészeti (Főkert), temetkezési (BTI), és kéményseprőipari (Főkétüsz) -, valamint a támogató területek munkavállalóira egyaránt - ismertették.
A tájékoztatás szerint a bérmegállapodás előkészítése és részleteinek kimunkálása tizenhárom tárgyalási fordulót vett igénybe, ezeken a társaságnál működő két reprezentatív szakszervezet, a Budapesti Közművek Dolgozóinak Szakszervezete (BKDSZ) és a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) végig konstruktívan, a munkavállalói érdekek következetes képviselete mentén vett részt.
A BKV Igazgatósága is jóváhagyta a bérmegállapodást - mutatjuk ők mire jutottak.
kép forrása: Budapesti Közművek Nonprofit (BKM) Zrt. Facebook-oldala
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc