kapubanner for mobile

Felmérés: így változhat jövőre a dolgozók keresetének vásárlóereje

A felmérés szerint a legtöbb vállalat jövőre 10 százalék körüli béremelést hajt majd végre.

Felmérés: így változhat jövőre a dolgozók keresetének vásárlóereje-

Jövőre nőhet a dolgozók keresetének vásárlóereje, a cégek 2024-ben 5 és 12 százalék közötti béremelést hajthatnak végre, miközben úgy tűnik, sokan újra megkövetelik a rendszeres irodai jelenlétet - állapította meg a Grafton Recruitment toborzócég legújabb felmérése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t kedden. A közlemény szerint egyre több pozícióban érhető el az egymillió forintos bruttó átlagbér, miután a legtöbb területen 10 százalék körüli volt a béremelkedés. Példaként említik, hogy a főkönyvelők fizetése 1-1,8 millió forint között mozog, az üzleti szolgáltatóközpontokban 1-1,3 millió forint között alakul a seniorok bére. A feldolgozóiparban még ritkák az 1 millió feletti bérek, de az IT-szektorban egyre jellemzőbbek a 2 millióval kezdődő bérajánlatok. Megjegyezték, hogy a magasan képzett, nyelveket beszélő IT szakemberek iránt továbbra is nagy a kereslet, ők az idén munkahelyváltással akár 20-40 százalék közötti béremelést is ki tudtak harcolni.

A felmérés szerint a vállalatok jövőre legalább 5 százalékos béremelést hajthatnak végre, a többség 10 százalék körüli szintre merészkedik majd, a piac teteje pedig 12 százalék körül lehet - közölték, hozzátéve, hogy így jövőre a legtöbb dolgozó fizetésének  vásárlóereje emelkedhet. A kutatás szerint a dolgozók 70-75 százaléka kész elhagyni jelenlegi munkahelyét, ami kiemelkedően magas szint. A dolgozóknak ugyanakkor a béremelés mellett a legfontosabb a munka-magánélet egyensúlya, az általános irodai légkör, illetve a jó csapat. A karrierlehetőség lejjebb csúszott a preferencialistán - idézi a közlemény Farkas Tamást, a cég vezetőjét. 

 

MTI

fotó: pexels

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk