Életen át tanul Tornóczky, Sütő, Pély

Az életen át tartó tanulás fontosságára hívta fel aktívan a figyelmet a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet az elmúlt pár hónapban, tudományos előadások és kerekasztal-beszélgetések formájában.

A MindenTanulás Program készítői június 24-én közéleti szereplőket hívtak meg egy összejövetelre, hogy az élethosszig tartó tanulással kapcsolatos saját élményeikről és a felnőttképzés jelentőségéről osszák meg véleményüket és tapasztalataikat. A meghívott vendégek mindannyian a média világának szereplői, akik egymástól eltérő életpályát választottak maguk számára. Közös azonban bennük, hogy mindannyian fontosnak tartják a szakmai tudást és az évek folyamán felismerték az életen át tartó tanulásban rejlő lehetőségeket.

A MindenTanulás Program célja, hogy felhívja a figyelmet a szakképzés fontosságára, a "tényleges szakmai tudás ugyanis az egyén érdekei mellett az egész társadalom, az ország javát és fejlődését is szolgálja" - mondta el az eseményen dr. Zachár László, a sorozat szakmai kivitelezését támogató Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSzFI) főigazgató-helyettese. "A média valóban nagyhatalom" - jegyezte meg az NSzFI munkatársa arra utalva, hogy a televízió jelenti a társadalom tájékoztatásának leghatékonyabb eszközét.

A jó ügy érdekében a szervezők közéleti személyeket kértek fel, hogy kifejtsék véleményüket az élethosszig tartó tanulásról. Tornócky Anita a közgazdász diploma megszerzése után számos egyéb végzettséget szerzett magának. A kulturális menedzsment és a politológiai tanulmányok elvégzését követően jelenleg doktori iskolában képzi tovább magát, "a folyamatos fejlődés ugyanis arra ösztönöz, hogy újabb információkhoz jussunk gyorsan változó világunk megismeréséhez" - mondta el Tornócky Anita.

A modellként ismertté vált dr. Sütő Enikő fiatalkori vágya vált valóra a jogi diploma megszerzésével, a több éves ügyvédi praxis után pedig egy modell iskola megnyitásával járul hozzá a fiatalok oktatásához. "Az egészséges gondolkodásra, az információhalmaz megfelelő, szelektív kezelésére szeretném megtanítani a diákjaimat" - osztotta meg céljait újságíró közönségével dr. Sütő Enikő.

A Kodolányi János Főiskolán oktatóként is tevékenykedő zenész, Pély Barna többek között az e-learning tanulási formában fellelhető lehetőségekre és az interneten keresztül terjedő információhalmaz veszélyeire hívta fel a figyelmet, Bálint Antónia pedig saját élményeit, a tanulás iránt tanúsított érdeklődésének folyamatos feléledéséről beszélt.

Hévizi Tamás, a MindenTanulás rendezője a műsorról és annak készítéséről, a csapat öt hónapig tartó munkájáról számolt be, illetve saját terveiről, miszerint pilótaként is szeretné magát kipróbálni a jövőben. A megszólalók sorát Hevér Zoltán, a program sorozatszerkesztője zárta, aki jelenleg is a MindenTanulás Program folytatásán gondolkodik.

Edupress
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál?

Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk

Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás

Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk

Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken

A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk