Életkép egy munkaügyi kirendeltségből

Már a nyitás előtt az utcáig ér a sor a Zombori utcai kirendeltségen. Átverekszem magam a pult előtt álló, sorszámra váró álláskeresők hadán és a komor tekintetű biztonsági őr mellett bejutok a folyosóra. Mosolytalan emberek ácsorognak télikabátjaikban, vagy maguk elé meredve üldögélnek a kirakott székeken. Kiskönyveket, papírokat szorongatnak. A borsodi megyeszékhely munkaügyi központjában mindig nagy a sürgés-forgás. Nem meglepő, ugyanis a megye 19,5 százalékos munkanélküliségi rátájával 11,3 százalékkal az országos átlag felett áll.

Az ügyfelek a folyosó közepén a digitális kijelzőt figyelik: sorszám, szobaszám, ügyintéző - mindenki tudja, hova kell mennie. Az egyik irodában Vikit, segítő ismerősömet keresem, aki kedvesen int, hogy várjak. Éppen telefonos segítséget nyújt, közben pecsétel, ügyfele orra alá tolja az aláírandó papírokat. A másik két ügyintéző is egymástól elég messze ül ahhoz, hogy az álláskeresők nyugodtan elmondhassák ügyes-bajos dolgaikat.

A faliújságon fizikai munkaerőt kerestek

- Felkísér a kolléganőm az igazgatónőhöz, utána majd mehetsz a folyosóra beszélgetni - mondja és a kolléganővel, Edinával elindulunk. A falakon hirdetőtáblák sorakoznak. Leginkább fizikai munkára keresnek embereket, különösen a hegesztés és az esztergályos munka gyakori, de akad egy-egy vendéglátó-ipari állás is. Kevésbé látni viszont magasabb iskolai végzettséget igénylő álláspályázatokat. Egy másik tábla angol és német nyelvtanfolyamot hirdet, valamint néhány szakmai képzés indulásáról is hírt adnak.

Túl két üvegajtón végre megérkezünk egy hangulatos, virágokkal teli helyiségbe, ahol két osztályvezető és az igazgatónő, Dudás Ágnes dolgozik. A titkárságvezető hölggyel egyeztetünk, majd kiderül, várnom kell egy kicsit. A napfényes irodában halkan ABBA slágerek szólnak, mégis mennék vissza az emberek közé. Megegyezünk: felhívnak mobilon, amikor az igazgatónő tud fogadni.

Addig is vissza a nyüzsgő folyosóra, ahol nem kell sok érdeklődővel beszélni ahhoz, hogy nehéz élethelyzetekkel találkozzam. Sokan évek óta munkanélküliek, már régóta nem kapnak sem álláskeresési járadékot, sem szociális segélyt, alkalmi munkákból tartják fenn magukat.

Gyermeke betegsége tette munkanélkülivé

Az arcokat fürkészve egy középkorú nő mellé telepszem le, aki érdeklődve néz fel. Rácz Lajosnénak hívják, a férjét várja, aki kőművesként maradt munka nélkül. A férfi most regisztrál, abban bízva, hogy a munkaügyi központon keresztül hamarabb munkához jut. Egy gyermekük van, az asszony tavalyelőtt azért lett munkanélküli, mert a kisfiú megbetegedett és otthon kellett vele maradnia. Akkori munkáltatója ezt nem nézte jó szemmel és sajnos - ahogyan ilyenkor ez lenni szokott - "közös megegyezéssel" elváltak útjaik. Szerencsésnek mondhatja magát, talált munkát egy mosodában, a gyermeke viszont sajnos nem gyógyult meg. Arra a kérdésre, hogy miért nem próbál külföldön szerencsét a férje, csak legyint. "A gazdasági válság miatt onnan is sokan visszajönnek" - magyarázza.

Ekkor már többen figyelnek, és ahogy haladunk beljebb a folyosón, úgy tűnik, mintha mindenki akarna valamit mondani. Szinte várják a kérdéseket, hogy elmondhassák végre a maguk történetét. Ismét egy hölgy mellé telepszem le. Juhász Sándorné 19 éves lányát várja, aki egy éve munkanélküli. A kislány virágkertész, de vékonyka testalkata, alacsony termete miatt sehol sem alkalmazzák. Juhászné most bolti eladónak szeretné taníttatni, hátha lenne munkája. A családban senkinek nincs állása. Ő évek óta munkanélküli, kőműves élettársa alkalmi munkákból él, 25 éves nagyfiának nincs szakmája, így munkája sem. És még ott van a legkisebb, 9 éves gyermek, aki tanul. A család alkalmi munkákból havi 100-150 ezer forintot képes előteremteni. Félő, hogy a növekvő munkanélküliség következtében még több ilyen történettel találkozhatunk.

"Túl öreg vagyok kereskedőnek"

A folyosó vége felé ritkul a tömeg, vékony, fekete kabátos nő üldögél egy széken, fehér sálja hanyagul a nyakában - szokatlanul jól szituált benyomást kelt. Szinte felragyog az arca, amikor megszólítjuk. "Van egy nagy vágyam, gyógymasszőr szeretnék lenni" - meséli a 47 éves Nagy Judit. "Egy butikban dolgoztam, de három éve megszűnt a munkahelyem. Akkor elhatároztam, hogy ha már így alakult, megpróbálok váltani és megvalósítom az álmom. Először egy kereskedelmi tanfolyamot végeztem el itt a munkaügyi központ szervezésében, de azzal sajnos nem tudtam elhelyezkedni, túl öreg vagyok" - mondja szomorkásan. "Gyógymasszőr képzést nem indítanak minden évben, és két tanfolyam között 16 hónapnak kell eltelnie. Most próbálok egy másikra jelentkezni, hátha sikerül." Egy fiatal férfi hallótávolságon belül figyeli a beszélgetést, és kicsit csalódott arcot vág, amikor megszólal a mobiltelefon, és elrohanunk előtte, mert vár az igazgatónő.

Miért érdemes regisztrálni?

Kisebb a tömeg az előtérben, fogynak a sorszámok, immár kísérő nélkül nekivágunk az emeletnek. Dudás Ágnes, a kirendeltség igazgatója szerint a munkanélküliek számára az egyetlen esély a regisztráció. "Még az öreg rókák, azaz az évek óta regisztrált állástalanok is tudják: csak innen kaphatnak segítséget" - teszi hozzá.

A regisztráció számos lehetőséget kínál a munkájukat elveszített embereknek: támogatást, szolgáltatást, képzést. A regisztráció után az "első interjúsok" csoportos tájékoztatáson vesznek részt. Először a közvetítőnél aláírják az álláskeresési megállapodást, amely nem csak a jogaikat, hanem a kötelességeiket is magában foglalja. A regisztrált munkanélküli ugyanis köteles azt a szolgáltatást, képzést illetve állást elfogadni, amelyet a munkaügyi központ számára megfelelőnek talál és felajánl. Második lépésben az ellátását állapítják meg, majd a munkavállalási tanácsadók látják el hasznos tippekkel, ötletekkel, információkkal az állás nélkülieket. Ezt a "csomagot" először pályakezdőknél alkalmazta a központ, de később kiterjesztették minden "első interjúsra", azaz újonnan regisztráltra.

Munkatársak, akik ültek az asztal túlsó oldalán

Amikor sikertörténetekről kérdezem, Dudás Ágnes hosszasan gondolkodik, majd elmeséli egy kollégájuk történetét. A fiatalember nehéz családi háttérrel került be ügyfélként a munkaügyi központ regisztráltjai közé, majd részt vett egy az Európai Unió által támogatott HEFOP-os programban. Ügyes volt, felfigyeltek rá, és a kirendeltség munkatársa lett. Az itt dolgozók kollégák közül voltak az asztal "túlsó oldalán" - avat be Dudás Ágnes.

Lassan dél lesz, mire visszajutunk a földszintre, ahol erősen megfogyatkoztak az emberek. A sorszámosztásnál néhányan álldogálnak, őket későbbi időpontra hívják, a mai ügyfélszolgálati időbe már nem fértek bele. Egy átlagos napon egyébként 1200-1600 ember fordul meg a kirendeltségen, és egy-egy ügyintéző egy ügyfélfogadási időben átlag 25-30 embert tud fogadni.

Az irodában Viki ügyfelei is elfogytak, szusszanásnyi ebédidejében Edinával mesélnek. Számukra az a legnagyobb siker, ha az ügyfél kérelmezte ugyan nyilvántartásba vételét, de az első interjút követően már úgy tér vissza, hogy hozza a munkaszerződését. És persze mindig örülnek, ha valakit viszonylag gyorsan vissza tudnak vezetni a munka világába.

Aki szégyelli, és akinek természetes

"Leginkább azok érzik magukat rosszul az első interjú során, akik 40 év felettiek és még soha nem voltak munkanélküliek. De szégyellik magukat az idősebb, középkorú hölgyek is és láthatóan nehezen birkóznak meg a feleslegessé válás érzésével" - mondják az ügyintézők. "A fiatalok - általában a szakképzetlenek - viszont nem csinálnak lelki problémát abból, hogy az iskola befejezése - esetleg lemorzsolódás- után nem sikerült elhelyezkedniük, vagy hamar munka nélkül maradtak. Szinte magától értetődő természetességgel regisztráltatják magukat és várják, majd csak adódik valami lehetőség" - teszi még hozzá fanyar mosollyal Viki.

Negyed egykor a folyosókon alig lézeng néhány ember, vége az ügyfélfogadásnak. A kirendeltség bezárt, de csak egy órára. A délután ügyfélfogadásra már a bejáratnál sorakoznak az emberek. Nemcsak bejönni volt nehéz...

Zsigri Judit