kapubanner for mobile

Elkezdődik az értékesítői szakma képzése

Az Értékesítők Szövetsége "Új szakmát teremtünk!" címmel országos rendezvénysorozatot szervez, amelynek során 1.000-1.500 vállalkozónak, cégvezetőnek és értékesítőnek szervezetten adják át az értékesítéssel kapcsolatos szakismereteket. A rendezvénysorozat február 22-én indul - közölte a szövetség kedden.

Számításuk szerint Magyarországon több mint 400.000 ember foglalkozik nem bolti értékesítéssel. Az Értékesítők Szövetsége közölte, hogy egyik legfőbb céljuk az értékesítői szakma szervezett képzésének megteremtése, továbbá a szakmában dolgozó munkatársak tudásának fejlesztése. Szakembereik 20 éve gyűjtik, rendszerezik, oktatják és használják ezt a tudományt.

A június 16-án Budapesten záruló országos körút során 16 megyeszékhelyen, 1 határon túli városban, Dunaszerdahelyen, valamint a fővárosban tartanak oktatást vállalkozások vezetőinek, értékesítési szakembereinek. Az Értékesítők Szövetsége közleményében hangsúlyozza: elhivatott a magyar vállalkozások értékesítési kultúrájának fejlesztése iránt. Célja, hogy minden piaci szereplőnek rendelkezésre bocsássa azt a vállalkozásfejlesztési lehetőséget és bevételnövelési eszközt, amelyet a magasabb szintű értékesítési tudás jelent.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek