Elkezdődött az olaszországi közlekedési dolgozók sztrájkja
A közlekedési dolgozók sztrájkja pénteken a légiforgalmi irányítók munkabeszüntetésével folytatódik.
A közlekedési dolgozók sztrájkja pénteken a légiforgalmi irányítók munkabeszüntetésével folytatódik 13 és 17 óra között. A légi és földi személyzet sztrájkja társaságtól és repülőtértől függően változik: az Alitalia 240 járatot töröl. A városi közlekedési dolgozók Rómában négyórás sztrájkot tartanak este nyolc órától, más nagyvárosokban napközben állnak le a buszok, villamosok, metrók. A közlekedési szakszervezetek az M5S és a baloldali Demokrata Párt (PD) közt szeptember elején felállt kormány munkaügyi politikája és tervezett nyugdíjreformja ellen tiltakoznak.
Rómában pénteken, a város történetében először, általános sztrájkot tartanak, amelyhez a három legnagyobb szakszervezeti tömörülés csatlakozott. A munkabeszüntetés érinti a főváros résztulajdonában levő szolgáltató vállalatok mintegy 30 ezer dolgozóját, valamint csatlakoznak a római pedagógusok, orvosok, a köz- és magánszférában dolgozók is.
"Ez politikai sztrájk lesz Virginia Raggi római főpolgármesterrel szemben, akivel a város válsághelyzetbe került"- nyilatkozta Alberto Civica az UIL szakszervezeti föderáció egyik közép-olaszországi vezetője. Az Öt Csillag Mozgalom több mint három éve megválasztott főpolgármesterével Róma majdnem teljesen működésképtelenné vált. A fővárosi metróvállalat a felszámolás küszöbén áll, a római köztisztasági vállalat (Ama) három éve nem készít mérleget több mint 300 millió euró tartozása miatt, miközben a római utcákat szemét lepi el. A lakosok belefáradtak a főpolgármesteri hivatal korrupciós botrányaiba, a kátyús aszfalt miatt járhatatlanná vált római utcákba, a leszakadt mozgólépcsők miatt hónapokig lezárt metrómegállókba.
Szakszervezetek és lakossági csoportok a Capitolium-dombon, a városháza előtt készülnek tüntetésre Virginia Raggi lemondását követelve. Ezt sürgette Matteo Salvini a Liga vezetője is a jobbközép október 19-i római tömegdemonstrációján. Virginia Raggi 2016-os megválasztása rendkívüli politikai sikernek számított a fővárost megszerző M5S számára, amely azonban nem volt képes kézben tartani a mintegy 3 millió lakosú várost, A lakossági felháborodással szemben az M5S és a PD nem engedi szívesen távozni Raggit jól tudva, hogy egy esetleges új főpolgármester választáson a Liga vezette jobbközép könnyűszerrel beveheti Rómát.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk
- Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt 3 hete
- Női felsővezetők a roma esélyegyenlőségért 3 hete
- Szabadság járhat a beteg háziállat után? – volt már rá példa 1 hónapja
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 1 hónapja
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 2 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 2 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 2 hónapja
- Olyanok vagyunk, mint egy karmester: vezényeljük hazánk légiforgalmát 2 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 2 hónapja
- A legjobban fizető szakma Magyarországon: így kerülhetsz be, akár diploma nélkül 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?