Előre szóltak a munkaügyi ellenőrök, hogy kit, mikor ellenőriznek majd
Idén a vizsgált 11 182 munkáltató 68 százalékánál találtak jogsértést, ami 2 százalékos csökkenést jelent a tavalyihoz képest,
Előre jelezte a vizsgálatra kiszemelt budapesti és Veszprém megyei cégeknek a foglalkoztatás felügyeleti hatóság az idén, hogy hamarosan ellenőrizni fogják őket - írja a Népszava. A hatóság emellett kísérleti jelleggel iratbekérésen alapuló távellenőrzést folytattak le Baranyában illetve Győr-Moson-Sopron megyében. Ennek köszönhetően a munkáltatók a vizsgálat előtt "rendbe tehették" munkaügyi irataikat, vagy bejelenthették a feketén foglalkoztatott dolgozóikat, így az ellenőrök idén arányaiban kevesebb szabálytalan munkaadót szúrtak ki. A hatóság elismeri, hogy az ellenőrzés eredménye így nem mutat reális képet a munkáltató jogkövető magatartásáról, de szerintük „egy későbbi ellenőrzés veszélyeztetettségének tudatában elősegítheti a jogkövető magatartás kialakulását”.
Az innovációs tárca foglalkoztatás-felügyeleti irányítási főosztályának jelentése szerint a célellenőrzések célja a hatóság jelenlétének tudatosítása, közvetett módon a munkáltatók jogkövető magatartásának elősegítése volt. Mint írták, az "új jellegű ellenőrzések" végrehajtása hozzájárult ahhoz, hogy az első háromnegyed évben a korábbiaktól alacsonyabb volt a feltárt szabálytalanságok száma.
Ezzel együtt idén a 11 182 munkáltató 68 százalékánál jogsértést találtak (tavaly 70 százalék volt az arány), ami 26 ezer munkavállalót érintett a tavalyi 29 ezer után.A jogsértések közt idén is jellemző volt a feketefoglalkoztatás, ami tavaly a vizsgált dolgozók 15,5, az idén 14,1 százalékát érintette. Ugyanakkor ez még mindig magas aránynak számít, ugyanis 10 évvel ezelőtt csak 6,8 százalékos volt. A vizsgálat jelentése szerint azért volt magas a találati arány, mert hatékonyan választják meg az ellenőrzési célpontokat, azaz az ellenőrök oda mennek vizsgálódni, ahol valóban feketén dolgoztatják a dolgozókat.
Továbbra is az építőiparban dolgozik a legtöbb feketén foglalkoztatott munkavállaló. A bejelentés nélküli munkavállalók 53 százaléka ebben az ágazatban található, ez 4 százalékos növekedést jelent a tavalyihoz képest. Az ágazaton belüli arányokat tekintve ugyanakkor javulás tapasztalható: tavaly az építőipari munkavállalók 37,4, az idén „csak” 31 százalékát dolgoztatták feketén. A kereskedelem részesedése szintén nőtt tavalyhoz képest, 6-ról 9 százalékra. A vendéglátásban is javult a helyzet: szeptember 30-ig az ellenőrzött, ágazatban dolgozók 13,8 százalékáról derült ki, hogy feketén foglalkoztatják.
Népszava
fotó: unsplash
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Hosszú munkaidő, stressz: így veszélyeztetheti a munka az életed 18 órája
- A teljes munkaidő felé fordulnak a cégek a növekvő költségek miatt 2 napja
- Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát 3 napja
- Lassú javulást várnak a munkaerőpiactól az elemzők 3 napja
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 4 napja
- Önéletrajz botoxolása és "naptár-Tetris": új szavakat tanulunk 4 napja
- KSH: egy év alatt 65 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 5 napja
- Gyorsít a BMW, fékez az Aldi - létszámtrendek 1 hete
- Hogyan változott az építőipar a nők számára? Egy tapasztalt építész szemével 2 hete
- A részmunkaidősök létszámváltozása 2019 és 2024 között - grafikon 3 hete
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?