Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint központi számítási hiba miatt sok pedagógus az ígértnél kevesebb béremelést kapott idén. Értelmezésük szerint Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár levelében elismerte a problémát, a Nemzetgazdasági Minisztérium már kétszer módosította a finanszírozást, de a differenciált elosztás miatt nem minden tanár részesülhet az utólagos korrekcióban.

Központi számítási hiba miatt az idei pedagógusbérek emelését nem mindenhol számolták ki helyesen, így sok tanár kevesebb pénzt kapott, mint amennyi járt volna. A hibát a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) jelezte - cikkezi a Népszava.
A gondot az okozta, hogy az idei 10 százalékos béremelés alapjául szolgáló bértömegbe nem számították bele a tavalyi, fejenként bruttó 20 ezer forintos, teljesítményértékeléshez kötött kiegészítést. Emiatt az emelés előirányzata alacsonyabb lett a szükségesnél, és a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kétszer kellett módosítania a finanszírozást.
A PDSZ szerint a korrekciók ellenére a munkáltatók már elvégezték a számfejtést, az utólag érkező többletet pedig nem minden pedagógus között tudják egyenlően szétosztani. Nagy Erzsébet, a szakszervezet ügyvivője azt javasolja, hogy akik kevesebbet kaptak, először írásban érdeklődjenek munkáltatójuknál az elosztás szempontjairól, mert a differenciálás csak akkor lehet jogellenes, ha sérti az egyenlő bánásmód elvét.
Maruzsa Zoltán az ügy kapcsán arra kérte a szakszervezeteket, hogy ne minősítsék a béremelés mértékét, mert az a diplomás átlagbér emelkedésével összhangban van, és a rendszerváltás óta most először éri el a pedagógus átlagbér a diplomás átlagbér 80 százalékát.
Az idei béremelés egy része uniós támogatásból is megvalósulhat: az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete közölte, hogy az EU tanáronként 5 millió forinttal, összesen 735 milliárd forinttal támogatja a magyar pedagógusok béremelését 2030-ig.
A Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkársága a HR Portálnak küldött közleményében azt írta: Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a szakszervezeteknek küldött levelében nem ismert el hibát, csupán azt jelezte, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium technikai okokból kétszer módosította az egyházi és magánfenntartású intézmények számára a béremelés fedezetét biztosító határozatot. Közlésük szerint a forrásbiztosítás korrekt módon, a megfelelő mértékben és időben, valamennyi fenntartó részére megtörtént. Maruzsa Zoltán a szakszervezetek korábbi, a béremelést „összegében és mértékében is visszafogottnak” nevező megjegyzésére reagálva arra kérte az érdekképviseleteket, hogy ne minősítsék a béremelés mértékét.
Bértáblák 2026
- 2026.02.19Tudásmegosztó közösségek szerepe a digitális korban A konferencián a tudásmegosztó tanulóközösségek kialakításának és működtetésének gyakorlati kérdéseivel foglalkozunk. Az üzleti szférában és a felnőttoktatás területén alkalmazott gyakorlati tapasztalatokon keresztül, valamint a kapcsolódó kutatási eredmények tükrében vizsgáljuk, hogy a szervezetekben, szervezetek közötti és szervezeteken átívelő szakmai közösségekben a tudásmegosztás hogyan működik, milyen átalakuláson esik át a digitális transzformáció hatására.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az üzleti vezetők 62 százaléka szerint jelentős kockázatokkal kell számolni az üzleti tevékenység során 2026-ban. Teljes cikk
A továbbtanulásnál a választás súlyát az elmúlt években jelentősen megnövelte a mesterséges intelligencia (AI) gyors térnyerése, amely alapjaiban... Teljes cikk
Az ügyészség csalás és lopás elkövetésével vádolta meg a férfit. Teljes cikk
- Nulla százalékos béremelést ajánlott dolgozóinak az Audi Hungaria 1 hete
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 2 hete
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 3 hete
- Béremelés az Auchannál - Így nőnek a fizetések a vállalatnál 3 hete
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 3 hete
- Béremelés a Penny-nél - Így nő a dolgozók fizetése 3 hete
- A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben? 3 hete
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 3 hete
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 3 hete
- Ennyivel emelkedik a dolgozók bére a BKV-nál 3 hete
- Megállapodtak: jelentős fizetésemelés és extra juttatások a MÁV-nál 4 hete

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig