Elveszi a kormány a szabadságunkat
A kormány azért csökkentené a dolgozók pihenőidejét, a fizetett szabadságot, hogy ezzel növelje a vállalkozások versenyképességét, és munkahelyeket teremtsen - olvashatjuk a bürokráciacsökkentő programban. A foglalkoztatáspolitikai szakérő szerint viszont ez ostobaság.
A Nemzetgazdasági Minisztérium bürokráciacsökkentő programja szerint ezzel 0,5 százalékos foglalkoztatás-javulást, illetve 50 ezer új, legális munkahelyet nyerne Magyarország. Az fn.hu megkereste a szaktárcát, hogy a pontos terveiről megkérdezze, ám azt a választ kaptuk: részletes információt a témában a hivatalos kormányálláspont kialakítását követően tudnak adni.
Fáradt ember nem lesz termelékeny
A GKI Gazdaságkutató foglalkoztatáspolitikai szakértője, Adler Judit szerint a szabadságnak nem sok köze van a versenyképességhez. A fáradt, eleget nem pihenő emberektől nehéz csúcsteljesítményt várni - tette hozzá. Munkapszichológusok szerint is évente legalább egyszer két hét folyamatos pihenésre van szükség ahhoz, hogy egy dolgozó regenerálódjon, feltöltődjön, és így újra hasznát vegye a cég.
A magyar munkavállalási korú népesség demográfiai okok miatt a következő húsz évben erőteljesen öregszik. A szabadság is az életkorral, illetve a szolgálati idővel nőtt. Az idősebb munkavállalóknak szükséges több regenerálódási időt biztosítani, ezért teljesen ostobának, az egyéb összefüggésekből kiragadottnak vélem az elképzelést vélekedett a szakértő. Ha még többet dolgoznak majd a munkaerőpiacon bent lévők, ez kiszorító hatású a kint lévőkkel szemben, tehát pont fordítva hat, mint azt a kormány gondolja.
Bürokráciacsökkentést sem generál Adler Judit szerint a szabadságok megkurtítása, hiszen a szabadságot akkor is nyilván kell tartani, ha kevesebb nap jár. Úgy gondolja, hogy ez a szabadság téma egy, a dolgozók közérzetét rontó intézkedés lesz, ha megvalósul, gazdasági haszna pedig nem lesz.
Mint ahogy azt már az fn.hu is megírta: Magyarországon igen magas az egy dolgozóra jutó, ténylegesen ledolgozott évi munkaórák száma, a második helyen állunk OECD-országok sorában. Kiderült tehát: aki képes munkához jutni, az annyit dolgozik, amennyit csak bír. Ha pedig a ledolgozott órákat a teljes népességre kivetítjük (mivel végső soron a teljes népességet a dolgozók tartják el), Magyarország foglalkoztatási helyzete jobb, mint Franciaországé vagy Belgiumé.
Finnországban jár a legtöbb szabadság
Európában a legtöbb törvényben előírt alapszabadsággal 30 nappal Finnország vezet, hazánk Nagy-Britannia, Görögország, Ausztria, Svédország és Spanyolország mögött a hetedik helyezett. Az unióban legalább 20 nap szabadságot kell adni a dolgozóknak, ettől csak felfelé kerekíthetnek a tagországok.
A hazai helyzet
Az alapszabadság 20 munkanap, amely a munkavállaló
- 25. életévétől 21 nap
- 28. életévétől 22 nap
- 31. életévétől 23 nap
- 33. életévétől 24 nap
- 35. életévétől 25 nap
- 37. életévétől 26 nap
- 39. életévétől 27 nap
- 41. életévétől 28 nap
- 43. életévétől 29 nap
- 45. életévétől 30 nap
A hosszabb szabadság először abban az évben illeti meg a dolgozót, amelyben betölti a fenti életkort.
Szlovákiában minden alkalmazottnak évente legalább 4 hét azaz 20 munkanap szabadság jár, aki viszont 18 éves korától legalább 15 évet dolgozott, az 5 hétre, azaz 25 napra jogosult. Így tehát egy 33 éves szlovák dolgozó 25, míg egy ugyanilyen életkorú magyar csak 24 napot pihenhet. Ausztriában évente 25, Romániában pedig minden ledolgozott hónap után jár 1,75 nap szabadság, azaz éves szintem 21 fizetett szabadságot kapnak a dolgozók.
Magyarországon a 20 nap alapszabadságon, illetve az életkor alapján járó napokon túl néhány esetben pótszabadság is jár a dolgozónak. Ez utóbbit a munkavállaló az élethelyzete, illetve egészségügyi, szociális szempontok miatt kaphatja meg.
A fiatal munkavállaló 18 éves koráig évente 5 napot, az a szülő pedig, aki 16 évesnél fiatalabb gyermeket nevel, egy csemete után kettő, két gyerek után négy plusznappal gazdálkodhat. Ha pedig valaki nagycsaládos, akkor összesen hét nap szabadságra jogosult. A szülők szabadon dönthetnek arról, hogy melyikük veszi igénybe a gyermek után járó pótszabadságot. A pótszabadság megilleti a gyermek gondozását, nevelését vállaló örökbe fogadó és a nevelőszülőt is. A vak munkavállalónak évenként plusz öt szabadság jár, a föld alatti vagy sugárzásnak kitett munkahelyen tevékenykedőknek pedig szintén öttel nő az éves szabadnapkeretük.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Az Audi a hatékonyság és a versenyképesség erősítésével indokolja a lépést. Teljes cikk
Január 1-gyel változott az egyszerűsített foglalkoztatás szabályozása. Így érdemes olyan kalkulátort használni, ami már az aktuális... Teljes cikk
A kormány megbecsüli a vízügyi dolgozók áldozatos munkáját, a 2025-ben megkezdett béremelés idén is folytatódik - jelentette be az Energiaügyi... Teljes cikk
- Hogyan alakul a gyermek utáni pótszabadság GYES ideje alatt született második gyermek esetén? 1 hónapja
- Nem közeli hozzátartozó halála esetén, jár a temetési szabadság? 1 hónapja
- Szabadság kiadása: erre figyelj még ebben az évben 2 hónapja
- Év végi aktualitás: Ezt kell tudni a jövő évre szabályosan átvihető szabadságokról 2 hónapja
- Hogyan támogassuk a gyászoló kollégát a munkahelyen? 3 hónapja
- Ingyen dolgozó nők és szabadságra vágyó apák – parázs vita a Parlamentben 3 hónapja
- Az apák több mint fele bűntudatot érez, amikor a szülői szabadság után visszatér a munkába 3 hónapja
- Az amerikai dolgozók negyede egyetlen szabadnapot sem vett ki az elmúlt évben 3 hónapja
- Hogyan férhet össze, ha szombaton dolgozunk, de október 24-én meg szabadságot írnak elő? 3 hónapja
- Extra szabadság, home office és kreatív HR-sek: ezt teszik a jóllétért a megbízható munkaadók 4 hónapja
- Mennyi szabadság kell hozzá, hogy teljesen feltöltődve térjünk vissza a munkába? 4 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa