kapubanner for mobile

Ennyit keres ma egy 20-29 éves fiatal Magyarországon

A fiatalok többsége, 54 százaléka kisebb mértékű, míg 19 százalékuk komolyabb béremelésre számít a következő egy évben – írja a Forbes.

A K&H ifjúsági indexére hivatkozva a Forbes arról ír, hogy a dolgozó fiatalok 49 százaléka szereti a munkáját, ugyanakkor 32 százalékról 22 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik előrelépési lehetőséget is látnak a jelenlegi munkahelyükön. A cikk szerint a megkérdezetteknek a 37 százaléka érzi megbecsültnek magát munkahelyén, de csak minden ötödik fiatal menne dolgozni külföldre.

Az első negyedévre vonatkozó statisztika azt mutatja, hogy a 20-29 évesek átlagos nettó fizetése 208 ezer forint volt. Az érintettek 64 százaléka érzi stabilnak az állását, egyharmaduk pedig úgy érzi, könnyen találna új munkát. Az ország központi régiójában a fiatalok 54 százaléka szerint kellően megbecsülik munkahelyén, a keleti megyékben azonban ez az arány már csak 33 százalék. A K&H kutatásában 300 fiatal vett részt.

Forbes
fotó: pixabay
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek