kapubanner for mobile

Erzsébet-utalvány: kizárják a multikat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az Erzsébet-utalványt kezelő Nemzeti Üdülési Alapítvány egyetlen nemzetközi kereskedelmi lánccal sem folytatott érdemi tárgyalásokat, egyeztetéseket az utalványok elfogadásáról.

Az OKSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kiemeli: információik szerint a magyarországi üzletláncokkal 3 százalékos elfogadóhelyi jutalékban állapodott meg az alapítvány, a nemzetközi láncoknak - amelyekkel "eddig szóba állt" - 6 százalékot ajánlottak, amely az OKSZ szerint üzletileg elfogadhatatlan, teljesíthetetlen feltétel.

Az utalványt elfogadó helyeknek szerződniük kell az alapítvánnyal ahhoz, hogy a beváltott utalvány ellenértékét megkapják. "Bizonyára nehéz elképzelni, hogy a nemzetközi élelmiszer kereskedelmi láncok ne keresték volna meg az Alapítványt, de ott vagy elzárkóztak bármiféle kapcsolatfelvételtől, vagy lehetetlen feltételeket támasztottak az elfogadóhelyi lehetőségekről" - áll a közleményben.

Az OKSZ saját információra hivatkozva azt írja, hogy "az Alapítvány szándékosan (feltehetően utasításra) zárkózik el az érdemi tárgyalásoktól a nemzetközi élelmiszerkereskedelmi láncokkal". A szövetség ezt sajnálatosnak nevezi, egyben rámutat, hogy a nemzetközi élelmiszeráruházak részesedése az élelmiszerköltekezésben 50 százalék (a legnagyobb három hazai üzletláncé 30 százalék), így a vásárlók egy része "pórul jár", ha esetleg nem tudja Erzsébet utalványát egy hipermarketben, vagy nemzetközi diszkontban beváltani.

Az OKSZ kedden megvizsgálta az elfogadóhelyek listáját, és azt tapasztalta, hogy több, véletlenszerűen kiválasztott nagyobb városban - például Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Siófokon, Szegeden, Szekszárdon, Székesfehérváron, Szolnokon, Veszprémben, Zalaegerszegen - egyetlen nemzetközi élelmiszer áruház sem szerepel az elfogadóhelyek listáján.

A nemzetközi élelmiszerkereskedelmi áruházláncok pontosan dokumentálják tárgyalási kezdeményezéseiket és a kapott válaszokat. Mérlegelik azt a lehetőséget is, hogy megállapodás nélkül elfogadnak majd Erzsébet-utalványt, természetesen további lépésekre is felkészülnek - olvasható a szövetség közleményében.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek