4 százalék volt a munkanélküliségi ráta márciusban
A fiatal korcsoportban a foglalkoztatási ráta 0,6 százalékponttal emelkedett.

2023 márciusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 707 ezer volt, 19 ezerrel több, mint egy éve. A január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma az egy évvel korábbihoz képest 21 ezerrel több, 4 millió 696 ezer volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 18 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 14 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 10 ezerrel csökkent. A 15-64 évesek közül 4 millió 579 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,3 százalék volt.
A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 424 ezret tett ki, foglalkoztatási rátájuk 78,7 százalék volt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 155 ezer volt, a foglalkoztatási ráta 0,6 százalékponttal, 70,0 százalékra emelkedett. A fiatalok (15-24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 276 ezer volt, foglalkoztatási rátájuk 0,6 százalékponttal, 28,0 százalékra nőtt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25-54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,3 százalékponttal, 87,5 százalékra csökkent, míg az idősebb (55-64 éves) korosztályban 2,9 százalékponttal, 67,5 százalékra emelkedett. A 15-64 évesek körében a foglalkoztatás szintje a fővárosban volt a legmagasabb (79,3 százalék), míg a legalacsonyabb érték (69,5 százalék) Észak-Magyarországot jellemezte. A legjelentősebb növekedés a foglalkoztatási ráta értékében Észak-Alföldön (2,0 százalékpont) volt, míg Dél-Alföldön 0,8 százalékpontos csökkenés mutatkozott az előző év január-márciusához képest.
A munkanélküliek száma 2023 márciusában 195 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,0 százalék volt. A 2023. január-márciusi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma 18 ezer fővel, 199 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 4,1 százalékra nőtt. A férfiak körében a munkanélküliek száma 105 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,2 százalékponttal, 4,1 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 94 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,5 százalékponttal, 4,1 százalékra emelkedett. Január-márciusban a 15-24 éves munkanélküliek száma 32 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 10,3 százalék volt. Az összes munkanélküli 15,9 százaléka ebből a korcsoportból került ki.
A 25-54 éves korosztály 3,7 százalékos munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal, míg az 55-74 éveseké 0,2 százalékponttal, 3,2 százalékra emelkedett. A munkanélküliségi ráta Észak-Alföldön volt a legmagasabb (6,9 százalék), Közép-Dunántúlon pedig a legalacsonyabb (1,9 százalék). A ráta értéke az előző év azonos időszakához képest legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon és Dél-Alföldön nőtt (egyaránt 0,8 százalékponttal), míg Budapesten - egyedüliként a régiók közül - csökkent (0,1 százalékponttal). A munkakeresés átlagos időtartama 9,2 hónap volt, a munkanélküliek 32,7 százaléka legalább egy éve keresett állást. Március végén a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma az egy évvel korábbihoz képest 3,0 százalékkal, 244 ezerre csökkent.
MTI
fotó: unsplash
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Európa legnagyobb gazdaságai közül Olaszországban és Spanyolországban a legmagasabb az idősek jövedelemaránya. Teljes cikk
A dél-és kelet-európai országok állampolgárai általában több időt töltenek munkával, az Egyesült Királyság és Spanyolország az uniós átlag felett teljesített. Teljes cikk
Bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze, az adategyeztetés, hétfőn újabb egyeztetések kezdődnek - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti... Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta a magyar vármegyékben - grafikon 2 hete
- A megváltozott munkaképességűek elhelyezkedésének elősegítése indul mentorálási program 2 hete
- Czomba Sándor: évente 30-40 ezer ember fog hiányozni a magyar munkaerőpiacról 3 hete
- A foglalkoztatottak számának alakulása hazánkban 3 hete
- Megjöttek a KSH friss adatai, ekkora volt a munkanélküliek száma 2025 áprilisában 4 hete
- Dupla Win-Win: Papírmentes diákmunka a Diákok és a Vállalatok Körében! 1 hónapja
- Czomba Sándor: a regisztrált álláskeresők jelentős része komplex hátránnyal küzd 1 hónapja
- Kiszámolták, milyen hatással voltak a hazai gazdaságra az uniós pénzek 1 hónapja
- Nehezebben váltanak az álláskeresők, lassabban döntenek a cégek felvételről 1 hónapja
- Felmérés: hosszú távon bizonytalan környezetre rendezkedtek be a vállalatok 1 hónapja
- Jócskán alábecsülik a magyarok az álláskeresés valódi hosszát 1 hónapja