"Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások
A karrierlétra első foka eltűnőben van. A pályakezdőknek szóló álláslehetőségek száma drámaian lecsökkent. Az okok között elsődlegesen az AI, de a politikai és gazdasági bizonytalanság is szerepel. Miközben, ha most nem vesznek fel a cégek utánpótlást, 15 éven belül meg is szűnhetnek, derül ki a Financial Times összeállításából.
Eltűnő belépőszint
A mai friss diplomások minden korábbinál nehezebb helyzettel szembesülnek a munkaerőpiacon. A mesterséges intelligencia térnyerése, a politikai instabilitás és a gazdasági bizonytalanság együttesen teremtették meg a helyzetet, amit egyes szakértők már „jobpokalipszisnek” neveznek. Az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Európa számos országában az elmúlt évben harmadával csökkent az elérhető pályakezdő állások száma – egyre több frissdiplomás fiatal verseng egyre kevesebb lehetőségért, derül ki a Financial Times-on elérhető beszélgetésből.
A munkáltatók óvatossága mögött nemcsak a technológiai átalakulás, hanem a gazdasági kockázatoktól való félelem is áll. Sok cég felfüggesztette a pályakezdők felvételét, ami akár két-három éves „tehetséghiányos” időszakhoz vezethet. Ennek következménye, hogy a szervezetek középső szintjei – a jövő vezetői réteg – kiüresedhetnek. A hagyományos, piramis alakú szervezeti modell helyett egy „gyémánt alakú” struktúra rajzolódik ki: sok vezető felül, de kevés új belépő alul.
A mesterséges intelligencia beépülése a fehérgalléros munkakörökbe tovább gyorsítja ezt a folyamatot. Az olyan szektorokban, mint a jog vagy a bérszámfejtés, számvitel, az automatizálás ma már a junior munkatársak feladatainak akár 80%-át is képes kiváltani. Míg egyes vállalatok ezt hatékonyságnövekedésként értékelik, mások arra figyelmeztetnek: ha a belépő szintet túlságosan visszavágjuk, hosszú távon elvágjuk a saját utánpótlásunkat. Ahogy Julian Taylor, a Simmons & Simmons munkatársa megjegyzi: „Ha elkezded szűkíteni a belépési lehetőségeket, azzal később problémákat okozol.” Hiszen az átlagos életkor egy adott ügyvédi irodában 55 év. Tehát ha most nem vesznek fel új embereket, a vállalat 15 év múlva megszűnik létezni.
Komoly kockázat hosszú távon
A technológia ugyanakkor lehetőséget is kínál. A generatív AI-eszközök – például dokumentumok elemzésére, információk feldolgozására vagy döntéstámogatásra – alapjaiban formálják át, hogyan tanulnak és fejlődnek a szakemberek. A HR és L&D vezetők feladata, hogy biztosítsák: a munkatársak továbbra is megszerezzék azokat az alapvető készségeket és tapasztalatokat, amelyeket korábban a rutinfeladatok révén tanultak meg.
A pályakezdőket érintő válság tehát nem pusztán technológiai, hanem stratégiai kérdés. A belépő szintű állások leépítése rövid távon költségcsökkentést hozhat, de hosszú távon komoly kockázatot jelent a vállalati tudásfolytonosságra.
A jövőorientált munkáltatók ezért nem leállítják, hanem újragondolják a fiatal tehetségek bevonását. Mert ha az első fok eltűnik a karrierlétráról, előbb-utóbb maga a létra is összeomlik.
Hogy mi a helyzet a korábban favorizált fiatal IT diplomás pályakezdőkkel, arról korábbi cikkünkben Pásztor Andrea, a Deutsche Telekom IT (DT-IT) vezetője beszélt:
Már kiváltott munkaköröket az AI - nem lehet kérdés, ad-e átképzést a cég
Nyitókép Freepik
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


