Extra szabadnapot kapnak a szülők és a gyermeket várók a Tescónál
A Tesco többek között fogantatási, nevelőszülői, örökbefogadási és apasági szabadsággal segíti dolgozóit.
A Tesco a kiskereskedelmi szektorban kiemelkedő családbarát, valamint a munkába való fokozatos visszatérést támogató intézkedéseket – többek között Fogantatási támogatást és 10 fizetett munkanap Apasági szabadságot – vezet be. A nyáron érvénybe lépő csomagot, amely a különböző élethelyzetben lévő kollégákat segíti, az áruházlánc a Sokszínűségi Hét programsorozatának keretében jelentette be. A szülők, nevelőszülők, családot tervezők, valamint a hosszantartó betegség után visszatérő kollégák így a törvényi előírásokon túlmutató támogatásban részesülnek.
"A Tescónál jól tudjuk, hogy mindannyian egy kicsit mások vagyunk, hiszen különböző élethelyzetben és háttérrel érkezünk a vállalathoz. Munkatársaink 67 százaléka nő, 51 százalékuk gondoskodik valakiről, és összesen 7 000 gyermeket nevelünk. Kollégáink 4 százaléka megváltozott munkaképességű, és 20 százalékuk mondja azt, hogy valamilyen fogyatékossággal vagy hosszantartó betegséggel él. Bízunk benne, hogy új, családbarát gyakorlatainkkal ki tudjuk szolgálni különböző igényeiket, és jelentős támogatást tudunk nyújtani a családalapítás előtt állóknak” – mondta Szigeti Barbara, a Tesco Global-Zrt. HR-vezetője.
A Tesco új, családbarát intézkedései az alábbiak:
A családot tervezők támogatása:
- - Fogantatási támogatás: A termékenységi kezelésekben részt vevő kollégáknak a vállalat eljárásonként 1 hét, összesen legfeljebb 3 hét fizetett szabadságot biztosít.
- - Nevelőszülői támogatás: A nevelőszülői képzésre jelentkező munkatársaknak 1 hét fizetett szabadság jár.
A frissen szülővé vált kollégák támogatása:
- - Örökbefogadási szabadság: A háromévesnél idősebb gyermeket örökbe fogadóknak nem jár jogszabályban előírt távollét, ezért számukra a Tesco 8 hét fizetett szabadságot biztosít, hogy megkönnyítse a beilleszkedési folyamatot.
- - Apasági szabadság: A vállalat 10 munkanap fizetett apasági szabadságot vezet be (beleértve a törvény szerint járó napokat), amely a gyermek születését követő 12 hónapon belül vehető igénybe, ezzel kitolva a törvényben meghatározott 2 hónapos határidőt.
Egyéb családbarát támogatások:
- - Nem fizetett szülői szabadság: Mindenki életében adódhatnak olyan helyzetek, amikor gyermekeivel több időt kell töltenie. Ezért minden 18. életévét be nem töltött gyermek szülője mostantól évente 4 hét nem fizetett, ún. szülői szabadságot vehet ki.
- -Szabadság gyász esetére: Ha a szülő elveszíti 18. életévét be nem töltött gyermekét (ideértve a koraszülötteket is), 2 hét fizetett szabadságot vehet igénybe a jelenlegi 4 nap helyett (beleértve a Munka Törvénykönyvében biztosított 2 napot is). Egy várt gyermek elvesztése szintén tragikus, ezért vetélés esetén a vállalat 1 hét fizetett távolléttel támogatja munkatársait.
Egy hosszantartó betegség után a munkába való visszailleszkedés testileg és lelkileg is nehézségekkel járhat, ezért a Tesco a súlyos betegség vagy sérülés után visszatérő kollégákat is segíteni fogja azzal, hogy a munkába állást követő 4 hétben munkaidejük felében kell csak dolgozniuk, miközben teljes munkaidős bért fizet nekik.
Az áruházlánc új intézkedései a korábbi években bevezetett támogatások körét bővíti ki, amelyek a különböző élethelyzetben lévő kollégáknak nyújtanak hasznos segítséget. Ilyen például az elsőosztályosok szüleinek járó extra szabadnap az iskolakezdés napjára; a családalapításra készülő, illetve családos kollégákat támogató TescoMoms program; a munkatársak gyerekeinek szervezett ingyenes nyári táborok; az életvezetési, lelki, pénzügyi és jogi segítséget nyújtó, ingyenesen igénybe vehető Tesco Munkavállalói Támogatóprogram; a rászoruló kollégákat támogató Tesco Angyal Alapítvány; a veszélyeztetett csoportba tartozó munkatársaknak járó fizetett távollét a járvány kritikus időszakaiban; vagy a kollégák gyerekeinek biztosított 200 darab táblagép, amivel a vállalat a járvány alatti otthoni tanulást segíti.
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A Dunai Vasmű megmentését, a termelés újraindítását követelte a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese. Teljes cikk
Húsvét után kezdődik a próbagyártás a J-Star új kaposvári üzemében. Beindul a kínai gyár, a legmodernebb, robotizált technikával és helyi... Teljes cikk
Óriási növekedéssel zárta a 2024-es évet a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group: árbevétele közel duplájára, míg... Teljes cikk
- Mental Liget- A munkahelyi mentális jóllét fesztiválja cégvezetőknek és HR szakembereknek a Magyar Zene Házában 6 napja
- Hogyan előzzük meg a nyári káoszt a szabadságok megtervezésével? 1 hete
- Átadták az akkumulátor-alkatrészgyárat - 60 új munkahely jött létre 2 hete
- Akár egymillió új munkahelyet hozhat ez a technológia - versenytársat kapott az AI? 4 hete
- Újabb kínai óriás kezd gyártani Magyarországon - magyar munkavállalókban gondolkodnak 1 hónapja
- Networking mesterfokon - mit tegyünk, ha nehezen jegyezzük meg a neveket? 1 hónapja
- Változik egy ledolgozós szombat 2026-ban - itt a dátum 2 hónapja
- A munkahelyek és vállalkozások számának példátlan növekedését ígérte Trump 2 hónapja
- Karakter és kémia a munkahelyen: hogyan hoz össze vagy választ el minket a személyiségünk? 2 hónapja
- Idén is lehet pályázni családbarát munkahelyek kialakítására 2 hónapja
- Hogyan jár a szabadság, ha gyermekem után részmunkaidőben tudtam visszatérni dolgozni? 2 hónapja