Fejenként 100 ezer eurót követelnek a Nokia dolgozóknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFejenként százezer eurót követel egy finn szakszervezet azoknak a dolgozóknak, akiket a Nokia elbocsát a társaság átszervezése, illetve a takarékossági intézkedések miatt.
"Méltányos lenne, ha a végkielégítésen túl 100 ezer eurót kapnának azok, akik elveszítik az állásukat, hogy finanszírozhassák átképzésüket" - mondta kedden a Pro szakszervezet elnöke. A Nokia egyelőre nem reagált a felvetésre.
A szakszervezeti vezető megismételte azt a korábbi becslését, hogy a Nokiánál ötezer munkahely szűnhet meg Finnországban, ahol 19.840-en állnak a cég alkalmazásában, ebből 6.500-an dolgoznak a kutatás-fejlesztés területén.
Magyarországon a Nokia komáromi gyára mintegy ötezer főt foglalkoztat. A Nokia és a Nokia Siemens Networks vegyesvállalat világszerte 132 ezer főt foglalkoztat.
A világ elsőszámú mobilkészülék gyártójának vezérigazgatója a "jelentős létszámcsökkentést" pénteken jelentette be Londonban telekommunikációs szakemberek előtt. Előzőleg azt közölték, a finn mobiltelefon készülék gyártó vállalat stratégiai szövetséget kötött a Microsofttal, hogy a cég az amerikai informatikai világcég támogatásával kitörjön jelenlegi szorult helyzetéből.
A pénteki bejelentés szerint a Nokia egyebek mellett a Microsoft által mobilkészülékekre kifejlesztett operációs rendszert fogja használni a jövőben készülékeiben saját rendszere, a Symbian helyett. A két vállalat új innovatív mobil megoldásokat is tervez közösen kifejleszteni, hogy megerősítse pozícióit az okostelefonok gyorsan bővülő piacán.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?