Felejtse el az iskolát, aki jól akar olvasni
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMinden negyedik-ötödik magyar fiatal funkcionális analfabéta - derült ki a nemzetközi felmérésekből. Az arány a felnőttek körében sem jobb. A hatékony olvasási stratégiák megtalálásához ráadásul el kell felejteni az iskolában megismert olvasási módszert.
Az olvasási képességek hiánya súlyos egyéni és nemzetgazdasági károkkal jár. A felnőttek harmadát kitevő alacsony olvasási képességűek - funkcionális analfabéták - közül kerülnek ki a tartósan inaktívak, kétszer akkora eséllyel vesztik el a munkájukat, mint a közepesen vagy jól olvasók, illetve jellemzően ők a leginkább befolyásolhatók közösségi és politikai szinten - hívta fel a figyelmet az értő és hatékony olvasás alapvető fontosságára Peter Schneck IBBY-elnök (International Board on Books for Young People) néhány évvel ezelőtti egy budapesti olvasáskongresszuson.
Grafikont, reklámot is tanulni kell olvasni
A hatékony olvasás viszont változatos tevékenységek alkalmazását jelenti. Könnyen hátrányba kerülnek azok, akik az iskolai olvasástanulás során szinte kizárólag irodalmi szövegekkel találkoznak. Ez a módszer ugyanis kevésbé hatékony az információkeresésben, amikor nem célszerű feltétlenül elejétől a végéig elolvasni az adott szöveget.
A PISA-felmérésekben jeleskedő finn iskolákban az ismeretszerzésre is felkészítik a gyerekeket. Reklámot, újságcikket, fotókat, grafikont is olvastatnak velük - mondja Steklács János, a Kecskeméti Főiskola Nyelvészeti és Irodalomtudományi Intézetének intézetigazgatója. Az is megszívlelendő, hogy míg a magyar iskolában negyedik osztály végére befejeződik az olvasástanítás, a finneknél ugyanerre hat év áll rendelkezésre (és később is előfordul, hogy gyakoroltatják a diákokkal az olvasást, ha arra szükség van).
Olvasási stratégiát kell választani
Idehaza ugyanakkor a szépirodalom-központú olvasástanításnak, a hagyományos szövegek, népmesék, mesék és elbeszélések olvastatásának van erős lobbija. Pedig a szakember szerint az olvasás módjának alkalmazkodnia kell a befogadó céljához és a szöveg típusához is.
A gyerekek - eleinte tudatosan, később rutinból - az olvasás előtt meghatározzák az olvasás célját, saját elvárásaikat, majd az olvasás közben szerzett új információk birtokában felülvizsgálják, módosítják az olvasás módját, azaz olvasási stratégiákat használnak. Enélkül - gyakorlatilag a hagyományos iskolai trenírozás elfelejtése nélkül - a diák hátrányt szenved a (tovább)tanulásban s majd a munkaerőpiacon és a magánéletben is.
Jobban dolgozik, aki jobban olvas
Az olvasási beidegződések javíthatók - mondja az Improved Reading olvasási tanácsadója. Glatz Tamás tapasztalata szerint az olvasási teljesítmény meg is duplázható. Amint az a tanácsadó vállalkozás honlapján olvasható: az emberi gondolkozás tempója mintegy 800-1000 szó percenként, az iskoláskor elején elsajátított és tovább nem fejlesztett olvasási technikákkal azonban átlagosan csak mintegy 220 szó/perces olvasási sebesség érhető el. Ilyen lassú olvasásnál az emberi agy kapacitása nincs kihasználva. A sebesség növelése - a szövegértés megtartása, sőt javítása mellett - a gyakori olvasási hibák, rossz beidegződések kiküszöbölésével és új olvasási technikák elsajátításával érhető el.
Hogy nem mindegy, milyen hatékonysággal olvasunk, arra Glatz Tamás azt a példát hozza fel, hogy a felmérések szerint egy átlagos irodai dolgozó olvasásbéli hatékonyságának 25 százalékos növelése évi több mint 12 munkanapnyi időnyereséget jelentene.
Címet, alcímet keresünk a szemünkkel
Az olvasási technikák ismerete természetesen főként nagy mennyiségű elolvasnivaló esetén jön jól. Az olvasó szeme ilyenkor az úgynevezett kontextuskulcsokat, támpontokat keresi. Ilyen például a cím, lead, alcímek, grafikon, tartalomjegyzék, illetve az írásjelek, a központozás, a szöveg tagolása. Az olvasási tréning egyik gyakorlata, hogy egy cím nélküli kis szöveg tartalmát kell értelmezni. A megértést segítő információmorzsák, a kontextuskulcsok nélkül azonban bajos a megoldás.
Az információkereső szakemberek, információbrókerek, hírszerzők, akiknek maguknak is gyakorlott olvasóvá kell válniuk, a megfelelő információ megtalálása után megrendelőjük olvasási tevékenységének megkönnyítésén dolgoznak. Náluk - írja a Competitive Intelligence magazin - szintén mások a szükséges normák, mint az iskolában voltak: az írás mennyiségi növelése kifejezetten káros (szemben az iskolai "írjál fiam háromoldalas dolgozatot" kívánalommal). Az ügyfél a lehető legkevesebbet akar olvasni, a lényeget pontokba szedve, új információt nem hordozó szavak nélkül, akár mondatok helyett csak címszavakkal akarja megkapni. Ezért hiba a lassú építkezés, a lényeg végére hagyása, a logikai helyett a kronologikus rend, vagy annak sugallása: "Lásd, mennyit dolgoztam vele." A beszámoló olvasását könnyíti még a vezetői összefoglaló az anyag elején, a szövegrészek feldolgozása képek és diagramok segítségével, nagyobb anyagnál a tartalomjegyzék is.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc