kapubanner for mobile

Felmentették a munka alól a Népszabadság újságíróit - még az épületbe sem mehettek be

Eredménytelen volt az egyeztetés a Népszabadság hétfői megjelenéséről a napilap főszerkesztője és a kiadó Médiaworks menedzsmentje között vasárnap, a munkatársak nem jutottak be a szerkesztőség budapesti, Bécsi úti épületébe. Az egyeztetéseket a felek a Népszabadság eladásáról folytatják.

Murányi András, a lap főszerkesztője az egyeztetést követően az épület előtt várakozó néhány száz szimpatizánsnak és újságíróknak azt mondta: a szerkesztőség alapvetése a tárgyaláson az volt, hogy jelenjen meg a napilap hétfőn, illetve oldják fel az online felület korlátozását. Ennek érdekében felajánlást is tettek, amelynek részleteit nem ismertette. A tulajdonos egyetértett a szerkesztőség által felvázolt iránnyal, de azt szeretné megállapodásba, jogi keretek közé foglalni és addig nem szeretné működtetni a lapot - tette hozzá.

"Én ezt úgy értelmeztem, hogy nem pénzügyi döntés született, hanem valami másfajta" - fogalmazott Murányi András.

Elmondta: egyedül arról tudnak tárgyalni a menedzsmenttel és a tulajdonossal, hogy biztosítsák a Népszabadság eladását. Hozzátette: ezzel a tulajdonos egyetértett, többek között abba a szándéknyilatkozatba is belefoglalják ezt, amelyet kötni terveznek. Elmondta: a dokumentum a szerkesztőség alapvetéseit tartalmazná, illetve mindazon információkat, adatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Népszabadság értékesítése sikerüljön. Ez szerinte a következő napokban megszülethet.

Vasárnap a Népszabadság munkatársai kétszer is megpróbáltak bejutni a Bécsi úti épületbe, de nem tudtak, ezért szimpatizánsokkal együtt az irodaház előtt várakoztak.

A délutáni órákban a szerkesztőség üzemi tanácsát, valamint a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetét is egyeztetésre hívta a munkáltató, ám az egyeztetés elmaradt, mert az érdekképviselők jogászát arra hivatkozva nem engedték be az épületbe, hogy a munkáltatói oldalnak nincs jelen a jogásza.

Danó Anna, a Népszabadság üzemi tanácsának elnöke elmondta: hétfőre kaptak újabb időpontot egyeztetésre, amelyen arról tárgyalnak majd, hogy mi vár a szerkesztőségre.


Be akartak menni dolgozni

A Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig.

A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.

Az újságírókat szombaton felmentették a munkavégzés alól, és megtiltották nekik a belépést a székházba. Vasárnap délután megközelítőleg kétszázan jelentek meg a Népszabadság Bécsi út székházánál. Pető Péter főszerkesztő-helyettes megpróbált bejutni, de nem járt sikerrel. Szerették volna elkészíteni a hétfői lapot. Ha ez nem lehetséges, vannak ötleteik, hogy mit lehetne csinálni. Mint mondta, vannak nagy érdeklődésre számot tartó anyagaik, amik eddig nem jelentek meg.

MTI/Index
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából... Teljes cikk

Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz

A Revolut magyarországi fióktelepének indulása új korszakot nyithat a hazai pénzügyekben, különösen a több mint 2 millió felhasználó számára.... Teljes cikk

Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár... Teljes cikk