Felsőoktatás és politika?
A felsőoktatás és a politika bizalmatlanul méregeti egymást, és ez Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora szerint komoly probléma, mert ez megnehezíti a munkát. A rektor arról is beszélt a Heti Világgazdaságnak, hogy a munkaadókat is be kellene vonni a döntésbe, hogy milyen szakokat tudnak használni.
Az állami támogatásokkal kapcsolatban megfogalmazta, abban bízik, hogy a felsőoktatás szaván fogja a miniszterelnök urat, aki többször is beszélt arról, hogy hatékonyabb szervezetet kell kialakítaniuk, és akkor többletforráshoz juthatnak.
A munkát azonban megnehezíti, hogy az utóbbi években a felsőoktatás és a politika bizalmatlanul méregette egymást. „Nekünk el kellene hinnünk, hogy a politika nem akarja beszántani a felsőoktatást, már csak azért sem, mert ezt nem lehet büntetlenül megtenni. A politikának pedig azt kellene elfogadnia, hogy a felsőoktatás a magyar nemzetgazdaságnak még mindig a jobban működő szegmensei közé tartozik, az egyetemeken nem magukat feudális nagyuraknak képzelő professzorok ülnek, az egyetemi-főiskolai vezetők pedig nem inkompetens emberek, akik azt sem tudják, mit csinálnak.”
A kancellári rendszerről megfogalmazta: óvná attól a felsőoktatást, hogy bekapcsolódjon a kancellárokról szóló vitába, a rendszer ugyanis nem önmagában jó vagy rossz, attól függ, hogyan valósul meg. A kancellárokról szóló vita eltereli a figyelmet arról, amiről igazán beszélni kellene: a finanszírozási rendszerről.
A szakválaszték megvágásáról megfogalmazta, véleménye szerint be kellene vonni a gazdasági szereplőket: a munkaadók mondják meg, milyen szakokat tudnak használni, és akkor a minisztériummal, akkreditációs központtal együtt lehetne dolgozni a szakok szűkítésén, de ennek a központi levezénylése az oktatáspolitika feladata lenne. A duális képzésről pedig kijelentette: nem lehet általánosan bevezetni, de ahol lehet, ott meg kell csinálni, és ezt az oktatáspolitikának támogatnia kell.
Heti Világgazdaság
A munkát azonban megnehezíti, hogy az utóbbi években a felsőoktatás és a politika bizalmatlanul méregette egymást. „Nekünk el kellene hinnünk, hogy a politika nem akarja beszántani a felsőoktatást, már csak azért sem, mert ezt nem lehet büntetlenül megtenni. A politikának pedig azt kellene elfogadnia, hogy a felsőoktatás a magyar nemzetgazdaságnak még mindig a jobban működő szegmensei közé tartozik, az egyetemeken nem magukat feudális nagyuraknak képzelő professzorok ülnek, az egyetemi-főiskolai vezetők pedig nem inkompetens emberek, akik azt sem tudják, mit csinálnak.”
A kancellári rendszerről megfogalmazta: óvná attól a felsőoktatást, hogy bekapcsolódjon a kancellárokról szóló vitába, a rendszer ugyanis nem önmagában jó vagy rossz, attól függ, hogyan valósul meg. A kancellárokról szóló vita eltereli a figyelmet arról, amiről igazán beszélni kellene: a finanszírozási rendszerről.
A szakválaszték megvágásáról megfogalmazta, véleménye szerint be kellene vonni a gazdasági szereplőket: a munkaadók mondják meg, milyen szakokat tudnak használni, és akkor a minisztériummal, akkreditációs központtal együtt lehetne dolgozni a szakok szűkítésén, de ennek a központi levezénylése az oktatáspolitika feladata lenne. A duális képzésről pedig kijelentette: nem lehet általánosan bevezetni, de ahol lehet, ott meg kell csinálni, és ezt az oktatáspolitikának támogatnia kell.
Heti Világgazdaság
Müller úr, aki egy szakmailag sikeres macsó, egy reggel női testben ébred - s ezek után nőként kell boldogulnia.
A hatalom 7 szabálya