kapubanner for mobile

Ferihegyi sztrájk: nincs megegyezés

Továbbra is sztrájkolnak Ferihegyen a földi kiszolgálók, miután a Malév GH vezetése elvetette a munkavállalókat képviselő LESZ kompromisszumos javaslatát, pedig az csak 30 millió forinttal különbözött a szakszervezet indítványától - olvasható a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) közleményében.

A LESZ tudatta: folytatódtak a tárgyalások a Malév GH vezetői és a dolgozókat képviselő LESZ között, a menedzsment azonban nemet mondott a szakszervezet újabb kompromisszumos javaslatára. A dokumentum szerint a szakszervezet azt javasolta, hogy a közelmúltban bejelentett megszorítások által leginkább érintett területek dolgozói kapjanak több kompenzációt az eltörölt pótlékokért, hogy fizetésük ne csökkenjen.

A szakszervezeti javaslat nem vonatkozik a jobban kereső műszakvezetőkre és a középvezetőkre. Ugyanakkor a LESZ javaslata minden dolgozó számára kompenzációt nyújtana az eddig folyósított nyugdíjpénztári befizetések eltörléséért.

A LESZ szerint az egyik legnagyobb brit szakszervezet, a Unite, amely a szigetország légi közlekedésében meghatározó szerepet játszik, konkrét támogatást ígért a budapesti sztrájkolóknak. A brit dolgozók adakozással segítik bajba jutott magyar kollégáikat, ami segítséget nyújt a munkabeszüntetés folytatásához, a törvénytelen munkáltatói lépések jelentette komoly ellenszélben is.

Limburger Lóránt, a Malév GH igazgatója az MTI-nek elmondta: 30 millió forinttal a Malév GH is megemelné a kompenzációt, de annak elosztási elveiben nem értettek egyet, ezért nem tudtak megegyezni.

A Ferihegyi repülőtéren a sztrájk ellenére a járatok menetrend szerint közlekednek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek