Filozófus a raktárban
Zongorázott a vállalati ünnepségeken, egyik főnökét ő készítette fel az érettségire, miközben fizikai munkás volt. Hamvas Béla íróra, filozófusra emlékeznek születésének 120. évfordulóján szülővárosában, Eperjesen csütörtökön és pénteken - írta a múlt-kor.
Százhúsz éve, 1897. március 23-án született Hamvas Béla posztumusz Kossuth-díjas író, filozófus, esszéíró. Életében elhallgatás, magány és értetlenség volt osztályrésze.
Hamvas Béla Eperjesen született, de a család már a következő évben Pozsonyba költözött, ahol lelkész édesapja az Evangélikus Lyceum magyar-német szakos tanára lett. Hamvas Béla is itt érettségizett 1914-ben, majd az első világháború kitörésekor önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett. A kadétiskolai kiképzés után 1916-tól az orosz fronton szolgált, kétszer is megsebesült. A vesztes háború, a Monarchia szétesése után apja nem volt hajlandó hűségesküt tenni a csehszlovák hatóságoknak, ezért kitelepítették őket, 1919-ben Budapestre költöztek.
Hamvas a pesti egyetem bölcsészkarának magyar-német szakos hallgatója lett, emellett a Konzervatórium zeneelméleti előadásait látogatta, és alkalmi hallgatója volt az orvostudományi karnak is. 1919-20-ban a pozsonyi Tavasz című folyóiratban jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai. A diploma megszerzése után, 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat című lapok újságírója lett, 1927-ben a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el, itt dolgozott könyvtárosként egészen 1948-ig.
Ez az időszak írói szempontból életének egyik legtermékenyebb időszaka volt, sorra jelentek meg esszéi, tanulmányai, recenziói többek között az Athenaeumban, az Esztétikai Füzetekben, a Forrásban, a Katholikus Szemlében, a Nyugatban, a Sorsunkban és a Válaszban. 1935-ben Kerényi Károllyal közösen megalapította a Sziget-kör elnevezésű, a klasszikus görög hagyományból merítkező szellemi műhelyt, s közösen szerkesztették a Sziget című folyóiratot is. 1936-ban ismerte meg a műfordító és művészettörténész Kemény Katalint, akit 1937-ben feleségül vett - írta a múlt-kor.
Magyarország második világháborúba való belépése után háromszor is behívták katonai szolgálatra, harcolt a szovjet fronton is. 1944 novemberében, amikor egységét Németországba vezényelték, megszökött, és feleségével Budapesten bujkált. A főváros ostroma alatt, 1945 januárjában Remete-hegyi lakásukat bombatalálat érte, elpusztult évtizedek óta gondosan gyűjtött könyvtára és több ezer oldal kézirata. A háború után az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban a dogmatikus kommunista kultúrpolitikát képviselő Keszi Imre és Lukács György sorozatos bírálatai és támadásai után B-listára került, állásából felfüggesztették, 1949. március 1-jével nyugdíjazták.
Ezután földműves-igazolványt váltott ki, és sógora szentendrei kertjét művelte, 1951-től Bokodon, Inotán, majd Tiszapalkonyán az Erőműberuházó Vállalat építkezésein volt raktáros és segédmunkás - közben szanszkritül tanult, latin, görög, héber, kínai szerzőket fordított. Nem mellékesen a vállalati ünnepségeken zongoristaként szerepelt, egyik főnökét pedig még az érettségire is felkészítette. 1957 tavaszán megpróbálta visszaszerezni könyvtárosi állását, de kérését elutasították, és fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. Életének utolsó éveit Budapesten töltötte, fáradhatatlanul írta esszéit és tanulmányait. 1968. november 3-án agyvérzést kapott, s négy nappal később, november 7-én meghalt.
Csütörtökön délután nyitják meg az Eperjes szülötte - Hamvas Béla című életmű-kiállítást, amely a 2014-ben, Szentendrén rendezett bemutató szlovák nyelvű anyaga. A kiállítást életre hívó Ars et Vita Művészet és Élet Alapítvány célja, hogy minél többen ismerjék meg az író-filozófus több ezer oldalas életművének legfontosabb gondolatait, szellemiségét és mondanivalóját.
Múlt-Kor, MTI

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon