Fizetni kell a külföldre távozó diplomásoknak - zöld utat kapott a törvény
Elfogadta a kormány az új felsőoktatási törvény koncepcióját, kodifikált változata a tervek szerint a hónap végéig elkészül - mondta Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár. Alapvető az egyetértés a köznevelési törvényt illetően is, a kormány csupán néhány szempont megfontolását kérte - árulta el szeptember 14-én az Indexnek Szijjártó Péter.
Azzal kapcsolatban, hogy a koncepció korábban nyilvánosságra került változata 26 felsőoktatási intézménnyel számolt, és a tudományegyetem, a főiskola besorolás mellett átmeneti időszakban egyetemi kategóriák lennének, megerősítette: az a távlati cél, hogy a többkarú, nemzetközi színvonalú és méretű egyetemek tudományegyetemként működjenek.
Ott, ahol a helyi, regionális igényeket kielégítő képzés folyik, inkább főiskolai, illetve az átmeneti időszakban egyetemi besorolásban működnének az intézmények. Ezután vagy tudományegyetemmé minősülnének, vagy integrálódnának, vagy főiskolává válnának.
A Budapesti Corvinus Egyetem jövőjével kapcsolatban azt mondta: az elfogadott koncepciónak nem célja közvetlenül az intézmények összevonása, megszüntetése. Az átalakulásba beleférhet - akár a Corvinus, akár más intézmény esetében - az integráció is, ahogy ez már 2000-ben is lezajlott - jelezte. Az elfogadott koncepció rögzíti, hogy az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatókkal egyfajta szerződést köt a magyar állam, hogy végzésük után meghatározott ideig Magyarországon dolgoznak, ellenkező esetben vissza kellene fizetniük a képzés költségét. Ennek időtartamát nem határozták meg, Dux László azt mondta, hogy ez szakmánként vagy a nem Magyarországon végzett munka jellegétől függően is változhatna. A nemzetközi tapasztalatszerzést, tanulmányokat semmiképpen nem kívánják akadályozni - hangsúlyozta, kiemelve: az a cél, hogy a tudás ésszerű időn belül Magyarország gazdaságát, társadalmát szolgálja.
A korábban napvilágot látott koncepcióban sem szerepelt konkrét időtartam. Azt írták, hogy az állami támogatás fejében a végzés után meghatározott időtartamon belül, meghatározott ideig Magyarországon kell dolgozni. Példaként 10 éven belül 7 évet, 20 éven belül 15 évet említettek, s ennek nem teljesülése esetén a szerződés alapján az állami ösztöndíj formájában felvett, és a képzés ellenértékeként a felsőoktatási intézménynek a képzésért befizetett összeget visszatéríteni lenne köteles a diák.
A finanszírozás mikéntjét még nem fixálták - jelezte a helyettes államtitkár arra a felvetésre, miszerint korábban az szerepelt a koncepcióban, hogy a jelenlegi 50 százalékos képzési támogatás, 25 százalékos tudományos és 25 százalékos fenntartói normatíva elosztást tartalmazó finanszírozási szerkezetet a 70 százalékos fenntartói, 15 százalékos képzési és 15 százalékos tudományos célú támogatás elosztást tartalmazó finanszírozási modell váltaná fel.
A finanszírozás jelenlegi elvei jelentősen megváltoznak - hangsúlyozta, hozzátéve: "nem annyira a hallgatók által preferált szakokra, nem fejkvóta alapú finanszírozás történne", hanem az állami felelősségvállalás fokozott megjelenése várható. A felsőoktatási keretszámokról azt mondta, hogy várhatóan a műszaki, természettudományos és informatikai képzésben emelkedő keretszámokat határoznak meg. A konkrét elosztást azonban kormányrendelet rögzíti majd, ennek jogi kereteit adja meg a törvény.
Másik tárca ír bevezetőt a közneveléshez?
Az Index információi szerint a köznevelési törvény esetében alapos átírásra szorul a koncepció bevezetője. A változtatások felgyorsítása érdekében a feladatot ki is vették Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kezéből, a bevezetőt a Miniszterelnökségen készítik. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban azt mondta: "a Miniszterelnökségnek is voltak általános érvényű meglátásai az anyaggal kapcsolatban, amelyek természetesen akár a koncepció bevezetőjében is megjelenhetnek". A köznevelési törvény kodifikált változatát novemberre ígérik.
MTI/Index/edupress.hu
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg 2 hete
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 2 hete
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 3 hete
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 1 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 1 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 1 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 1 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra 1 hónapja
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 2 hónapja
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 2 hónapja
- Egy apró hiba, milliós bírság - ezekre figyelj külföldi munkavállaló alkalmazásakor 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben