Fogorvosokkal konzultáltak a Tubesről
Egy fővárosi fogorvosi céggel szerződött a honvédelmi tárca adószakértői, jogi, informatikai tanácsadásra, amelyért mintegy 4 millió forintot fizetett ki évente a társaságnak - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. A minisztérium szerint a cikk rágalom.
A minisztérium magyarázata szerint jó helyre került a pénz, a fogászok adtak például tanácsokat a Tubesre tervezett radar sugár-egészségügyi hatásairól - írja a lap.
Az elsősorban fogorvosi, szépségápolási és fodrásztevékenységgel, illetve egyéb termékek ügynöki nagykereskedelmével foglalkozó FitDent Kft.-nek a szaktárca évente csaknem négymillió forintot fizetett ki az adófizetők pénzéből - írja a lap.
Az ügy érdekességének nevezik, hogy a fogorvosi vállalkozás a cégadatbázis tanúsága szerint éppen a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökségével (FLÜ) megkötött első megállapodása idején vette fel a tevékenységei körébe a gazdasági, üzletviteli és adózási tanácsadást, amelyet 2009 januárjában töröltek is a cég munkakörei közül.
A HM a lapnak a megbízást firtató kérdéseire egyebek között azt közölte, hogy a FitDent Kft. koordinációs feladatokat látott el például a HM Állami Egészségügyi Központ (HM ÁEK) létrehozásakor, amikor szervezeti és beszerzési nehézségek merültek fel.
A HM szerint a cikk a kampány része
Az MTI-nek eljuttatott közleményében a HM ezzel ellentétben kifejti: a cikk egy törvényes és szabályos szerződést rágalmaz. A Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség által a FitDent Kft-vel 2007-ben kötött szerződés minden tekintetben szabályos, a megbízás pedig indokolt volt: a cég a Magyar Honvédség első (és jelen pillanatig is egyetlen) nyertes uniós pályázatában elvégzett munkájával a HM Állami Egészségügyi Központ 300 millió forint uniós támogatást nyert. Mindez persze a lap cikkéből kimaradt.
A Honvédelmi Minisztérium a cikket a kampány részének tekinti, ugyanis a lap a hivatalos minisztériumi választ saját koncepciójának és céljának megfelelően "tálalta".

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?