Fokozódik a társadalmi egyenlőtlenség a világon
Egyre jobban fokozódik a társadalmi egyenlőtlenség a világon, amihez hozzájárul a korlátlan növekedés eszméjéhez való ragaszkodás - hangzott el a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által Genfben rendezett 100. Munkaügyi Értekezlet szerdai megnyitóján.
A főigazgató úgy vélte, az ILO-nak kell azok vezetőjévé, élharcosává válnia, akik nagyobb társadalmi igazságosságot szeretnének, továbbá mélyreható változásokat a globalizációban. Somavía szerint a (kairói) Tahrír tértől kezdve a (madridi) Puerta del Sol térig bezárólag a világ számos országában olyan, fiatalok vezette társadalmi és népi mozgalom van születőben, amely megváltoztathatja a világot. Ezen ifjak 3,5 milliárd főt számláló csendes tömeg szóvivői, amely összesen annyit keres, mint a világ 61 millió leggazdagabb embere - mutatott rá a főigazgató több ezer küldött előtt.
Esély a méltó munkára
Somavía megítélése szerint az említett mozgalmak olyan követelésekkel - "esélyt találni a méltó munkára" - állnak elő, amelyek már régóta ismertek az ILO, az ENSZ legrégebbi szakosított intézménye számára. E reményeknek kell az ILO tevékenységének középpontjában állniuk. Beteljesítésükhöz azonban mélyreható változások szükségesek a gazdasági növekedés jelenlegi modelljében. Ez egyre tovább mélyítette az egyenlőtlenségeket, ami pedig ahhoz vezetett, hogy 2009 után rekordszintre, több mint 200 millió fősre emelkedett a globális munkanélküliség. A fiatal nőket és férfiakat sújtó állástalanság aránya (12,6 százalék) két és félszerese a felnőttek körében kimutatott aránynak. Miközben a gyermekmunka világszerte visszaszorulóban van, 2008-ban még mindig 215 millió gyerek dolgozott, közülük minden második veszélyes munkakörben.
"Ha úgy kezdjük újra, ahogyan korábban (tettük), előbb-utóbb ismét válságba süllyedünk" - figyelmeztetett a főigazgató.
Somavía nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a hatékony társadalmi, gazdasági fejlődés érdekében "motorcserére van szükség", s úgy vélte, az ILO háromoldalú jellege - kormányok, munkaadók és munkavállalók képviselői - képes lehet keresztül vitetni a változásokat.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 1 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?