Fókuszban a felelős foglalkoztatás – jön a CSR Piac
Csütörtökön tartják az ország legnagyobb társadalmi felelősségvállalásról szóló kiállítását, a CSR Piacot. A kétévente megrendezésre kerülő rendezvény érdekessége, hogy idén a felelős foglalkoztatási projekteken lesz a hangsúly. A belépés ingyenes.
A budapesti Lurdy házban tartandó CSR Piac standjain a kiállító 33 vállalat és 6 szakmai civil szervezet mutatja be a CSR és a felelős foglalkoztatás területén bevezetett innovatív és példaértékű megoldásait. Az egész napos kiállítást szakmai műhelymunka és civil kerekasztal-beszélgetés is színesíti.
Itt adják át a legkiválóbb CSR- és felelős foglalkoztatási megoldásért járó díjakat, valamint a Valóban Felelős Vállalat-díjat, és a Társadalmi Vállalkozás különdíjat. A közönségdíjat pedig a nap folyamán a látogatóközönség által leadott szavazatok alapján ítélik oda.
Díjazzák a legjobb projekteket
A kiállítást egy pályázat előzte meg: nagy- és kisvállalatok, intézmények egyaránt pályázhattak két évnél nem régebbi CSR és felelős foglalkoztatási intézkedéseikkel, valamint kisvállalatok a Valóban Felelős Vállalat kategóriában. A pályázatokat április elején a háromtagú szakmai zsűri bírálta el. A KÖVET Egyesület, a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. egy-egy szakembere 33 vállalat 52 intézkedését, és 4 Valóban Felelős Vállalat pályázatot talált kiállításra érdemesnek.
Bővebb információ a rendezvény honlapján: http://www.csrpiac.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?