kapubanner for mobile

Gyakornoki program fiatal munkanélkülieknek, ezt tenné a KTI

Gyakornoki programot indítana a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) azoknak a frissen végzett fiataloknak, akik nem találnak állást - mondta Szili Katalin, a párt elnöke.

images

Szili Katalin hangsúlyozta, bár Vas megyében az országos átlagnál több munkalehetőség van, jelentős probléma, hogy fiatalok külföldre, elsősorban Ausztriába mennek dolgozni.

A párt programja szerint azok a fiatalok, akik - függetlenül attól, milyen típusú iskolába jártak - a végzést követő három hónapon belül, önhibájukon kívül, nem kapnak munkát, egy állam által támogatott egyéves gyakornoki programon vehetnének részt.

Az őket foglalkoztató vállalkozások 50 százalékos bértámogatást kapnának - tette hozzá Szili Katalin, megjegyezve, hogy a fiatalok a közszférában is teljesíthetnék a gyakornoki programot.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek