Gyerekrajz díszíti az Erzsébet-utalványt
A szombathelyi Németh Dorina rajza díszíti az Erzsébet-utalványok borítékját, az Árpádházi Szent Erzsébet gyermekrajz-pályázat győztese pénteken vehette át a díjat a Parlamentben Budapesten.
Az alapítvány az Erzsébet-program keretében első lépésként 2 milliárd forint értékben pályázatot hirdetett meg a szociálisan hátrányos helyzetűek részére üdülésük, pihenésük, rekreációjuk elősegítésére. A fogyatékossággal élők, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok, illetve a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi munkavállalók támogatásban részesülhetnek üdülési szolgáltatás formájában - ismertette Soltész Miklós államtitkár pénteken a díjátadót követően Budapesten. Hozzátette: január 16. óta több mint tízezer pályázat érkezett és közel 8 ezren érdeklődtek.
Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából realizálható eredmény kizárólag állami közfeladat ellátására fordítható. Az Erzsébet-program, azaz a szociális üdültetés új rendszere a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és az - annak egyszemélyes tulajdonában álló - Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. meglévő erőforrásait felhasználva valósul meg, a magyar költségvetést terhelő új források bevonása nélkül. Az új rendszernek köszönhetően 2012-ben várhatóan mintegy 10 milliárd forintot lehet majd megpályáztatni szociális célokra átlátható módon.
Az első Erzsébet-utalványokat február elején kaphatják meg azok a dolgozók, akik számára már igényeltek ilyen juttatatást munkáltatóik. Január közepéig közel 700 ezer ember számára rendelték meg - tájékoztatott Máthé Réka, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. értékesítési vezetője. Eddig több mint 20 ezer helyen fogadják el az utalványt, melyet fogyasztásra kész étel vásárlására, illetve 2012. december 31-ig melegétel-vásárlásra is lehet fordítani.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Nem csak a nyugdíjasok kapnának élelmiszer-utalványt 10 hónapja
- Meddig lehet majd beváltani a nyugdíjasok 30 ezres utalványát? 10 hónapja
- Miért a nyugdíjasokon spórol a kormány? 11 hónapja
- Kultúra utalvány 2025: maximuma, felhasználása és formai kellékek 11 hónapja
- Rekordnövekedés a cafeteria utalványok forgalmában 11 hónapja
- Ősszel meglepetést kapnak a kormánytól a nyugdíjasok 11 hónapja
- Új pályázati lehetőség, hogy "2030-ra minden második magyar kkv innováljon" 1 éve
- Év végéhez közelítve jelentősen megugrott az utalványos jövedelemkiegészítés népszerűsége 1 éve
- Béren kívüli juttatásként adható utalványokkal trükköző cégvezetőket ítéltek el Kecskeméten 2 éve
- Egy kevéssé ismert eszköz a megtartásban: csekély értékű ajándék, évente akár háromszor 2 éve
- Kiaknázatlan lehetőség van a bérnél lényegesen kisebb költséggel adható utalványokban 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?