Megjelent: 11 hónapja

Gyermekek felzárkóztatását támogatja a logisztikai cég

Együttműködési megállapodást kötött a DSV és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Ennek részeként a logisztikai nagyvállalat pénzügyi hozzájárulással, valamint önkéntes programokon történő személyes részvétellel is támogatja a továbbiakban a szervezetet. Mindezzel több száz nélkülöző gyermeknek segítenek.

Az 1991-ben alapított Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete, amely 2023-as évben, csak az Országos Segélyközpontján keresztül több mint 50 ezer hazai rászorulónak nyújtott segítséget. A DSV A/S egy 1976-ban Dániában alapított szállítmányozási és logisztikai vállalat, amely globális közúti, légi és tengeri szállítási, valamint raktárlogisztikai szolgáltatásokat kínál.

„Mivel vállalatunk nagy és jelentős szereplője a piacnak, elengedhetetlennek tartjuk, hogy hozzájáruljunk környezetünk és társadalmunk jobbításához. Eddig is segítettünk kisebb helyi szervezeteknek, alapítványoknak, de szerettük volna ezt a segítségnyújtást többrétegűvé és szervezetebbé tenni. Így esett a választásunk az Ökumenikus Segélyszervezetre, akik számos társadalmi csoportot és ügyet támogatnak, összhangban a DSV értékeivel” – mondta Horváth Judit, a DSV HR-igazgatója.

Az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programjának célkitűzése a nehéz körülmények között élő gyermekek támogatása, fejlesztése, felzárkózásuk elősegítése. A segélyszervezet gyermekfejlesztő tevékenységének kiemelt célja, hogy jelen legyen a különösen nehéz helyzetben lévő településeken, az ezeken élő gyermekeket felkarolja, fejlődésüket, haladásukat segítse, kitörésüket előmozdítsa. Természetesen mindezt a teljes átláthatóság mellett. A Kapaszkodó program részeként 1 gyermeknek 5 000 forintból egy heti étkezést, 10 000 forintból közösségi élményt és 15 000 forintból egy havi fejlesztő tevékenységet tud biztosítani a karitatív szervezet. Ezek mellett 200 000 forintból kreatív foglalkozásokhoz szükséges eszközöket is be tudnak szerezni. Ezek biztosításához járul hozzá a DSV pénzügyi támogatásával, amelynek eredményeként akár több száz gyermek mindennapjait is könnyebbé tehetik.

Nem csak pénzügyi segítséget nyújt a DSV

„Az együttműködésünk két fontos területre koncentrál. Egyrészt a Kapaszkodó program támogatására szabadon felhasználható keretet biztosítunk a szervezetnek, így ott tudnak segíteni, ahol a legnagyobb szükség van rá. Másrészt az anyagi támogatás mellett szeretnénk kollégáink erejét és segítő szándékát is hadba állítani. Ezért az együttműködésünk során, számos támogató eseményen tervezünk személyesen is részt venni” – hangsúlyozta a DSV HR-igazgatója.

Az Ökumenikus Segélyszervezet programjaiba a DSV bevonja több száz hazai munkavállalóját, akik szabadidő és segítő szándék függvényében tudnak majd részt venni ezeken. A DSV munkavállalóinak segítő szándékáról már korábbi események során is megbizonyosodott a cégvezetés. Egy belső felmérés során a munkavállalók egyértelműen kifejezték, hogy szívesen vennének részt társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos akciók megvalósításában. Éppen ezért a logisztikai és szállítmányozási vállalat tervei között szerepel az iskolakezdés támogatása az „Iskolakezdés együtt!” segélyakció keretein belül, a dunavarsányi Idősek Otthonába történő ellátogatás és a „szeretet.éhség„ Adventi Adománygyűjtésben való aktív részvétel is.

  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek zöldülni akarnak, de közben megfeledkeznek az emberekről

A hazai vállalati fenntarthatóság 2025 első félévében továbbra is stagnál a 300 millió forintnál nagyobb árbevételű hazai vállalatok körében... Teljes cikk

Űrrakétát kaptak a jövőhöz – így támogatja az E.ON a gyerekek digitális fejlődését

A mostani tanévben 33 millió forinttal 150 gyermek digitális felzárkóztatását és pályaorientációját támogatja az E.ON Hungária Csoport az... Teljes cikk

Így készülnek a magyar vállalatok az ESG-kötelezettségekre

A fenntarthatósági kötelezettségek teljesítésének elhalasztása lehetőséget teremt a cégek számára az ESG folyamatok kialakításának... Teljes cikk