kapubanner for mobile

Hallgatói szerződés nem lesz, de itthon is kell dolgozni

A kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz az alapelvhez, hogy a diákok tanulmányaik finanszírozásáért cserébe bizonyos ideig itthon dolgozzanak, de láthatóan komoly engedményeket tesz - írja az index.hu.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és a kormány között erről folyó tárgyalások várhatóan április második felében zárulnak le. Úgy tűnik, hogy bár a korlátozások megmaradnak, de megszűnik maga a hallgatói szerződés. A cél egy olyan szabályozás kialakítása, ami szükségtelenné tenné egy kontraktus aláírását az állammal. Az egyetemek hallgatói nyilvántartási rendszerein keresztül (Neptunk, ETR) lenne követhető, kire vonatkoznak majd a magyarországi munkavállalásra szóló kötelezettségek.

Klinghammer István, a március elején kinevezett új felsőoktatásért felelős államtitkár már mandátuma elején bejelentette, hogy az állam által finanszírozott hallgatóknak elég lenne csak a képzési idejüknek megfelelő időt magyarországi munkavállalással tölteni. A HÖOK szerint ez már sokkal közelebb áll a diákok valós élettervéhez, hiszen sokan nem is akarnak huzamosabb ideig külföldre menni.

Nem könnyű annak meghatározása sem, hogy mekkora összeget is kéne majd visszafizetnie a külföldön ragadó magyar diplomásoknak. A könnyebb számolás érdekében ezért Klinghammer István javaslata szerint három kategóriát határoznának meg: külön kategóriába kerülnének a költséges szakok (például az orvosi vagy a vegyész), a közepesen költségesek (mérnöki és más természettudományos), illetve a legkevésbé költségesek (bölcsész és közgazdász). Azaz, ha egy orvos végleg külföldre megy, több mint 10 millió forintot kellene visszafizetnie a magyar államnak.

A Hallgatói Hálózat korábban már kifejtette, hogy továbbra sem tartja elfogadhatónak a hallgatói szerződést. A civil mozgalom szerint a felvételizők drasztikusan csökkenő létszámából is azt a következtetést kellett volna levonni, hogy a hallgatói szerződés elriasztja a magyar felsőoktatástól a legfelkészültebb középiskolásokat, így lényeges szerepet játszik a magyar felsőoktatás elsorvasztásában. A HaHa elfogadhatatlannak tartja, hogy a HÖOK a hallgatók bevonása és tájékoztatása nélkül döntött a hallgatói szerződésről szóló további tárgyalások mellett.

index.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek