Hatnapos vakációra mennek a romániai közalkalmazottak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMájus elsejétől hatnapos vakációra mennek a közalkalmazottak Romániában, miután a bukaresti kormány pihenőnapokkal kötötte össze a május elsejét és az ortodox húsvétot.
Romániában a munka nemzetközi ünnepe és húsvét hétfője is hivatalos munkaszüneti nap. Idén az ortodoxok május 5-én és 6-án ünneplik a húsvétot, ezért a bukaresti kormány márciusban rendeletet hozott arról, hogy május másodika és harmadika is pihenőnap lesz a közszférában. Ezeket két áprilisi szombaton, vagy túlórázással kellett ledolgozni. Ebben az időszakban az iskolákban is szünetel a tanítás.
Az extrahosszú hétvégét az idegenforgalmi ügynökségek kezdeményezték, amelyek 40 ezer turistát várnak a román tengerpartra a korai szezonnyitásra. A román vasúti társaság pedig 19 mentesítő járatot indít a fővárosból a tengerpartra.
A Mediafax hírügynökség által idézett felmérés szerint a legtöbben, a megkérdezettek 63 százaléka otthon töltik a húsvétot.
A Mednet piackutató intézet adatai szerint a megkérdezettek 16 százaléka barátokkal ünnepel, 15 százaléka elutazik a rokonokhoz és csak öt százalékuk mondta azt, hogy a hegyekbe, a tengerre vagy külföldre utazik, ahol átlagosan 360 lejt (mintegy 25 ezer forintot) tervez költeni.
A felmérés szerint Romániában az alkalmazottaknak kevesebb mint fele kap valamilyen húsvéti bónuszt.
Romániában pünkösd hétfője is hivatalos munkaszüneti nap, amelyet az alkalmazottak vallásuknak megfelelően vagy az ortodox, vagy a katolikus naptár szerint vehetnek ki. Románia lakosságának több mint 85 százaléka ortodoxnak vallotta magát a
2011-es népszámláláson. A nyugati kereszténységhez tartozó egyházak hívei az ország lakosságának kevesebb mint tíz százalékát teszik ki.
Mivel az ortodox és katolikus ünnepek ritkán esnek egybe, a vegyes lakosságú erdélyi területeken sok olyan munkahely van, ahol mindkét vallási közösség ünnepén szabadnapot adnak minden alkalmazottnak.
Romániában évente 12 hivatalos munkaszüneti nap van, de ezek közül kettő - húsvét és pünkösd első napja - mindig vasárnapra esik, s az idén Románia nemzeti ünnepe, december 1-je is.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?