Hétvégére sem függesztik fel a sztrájkot?
Az álláspontok valamelyest közeledtek a pénteki tárgyaláson, mert a BKV és a szakszervezetek is új ajánlatot tettek, de megállapodásra egyelőre mégsem jutottak. Így folytatódik a sztrájk, és valószínűleg a hétvégére sem függesztik fel.
Az álláspontok valamelyest közeledtek, mert a BKV és a szakszervezetek is új ajánlatot tettek, de megállapodásra egyelőre nem jutottak. Földényi György elmondta: azért is tettek új ajánlatot, mert érzékelik, hogy milyen "áldatlan állapotok" vannak Budapesten. Ajánlatuk szerint a kollektív szerződés szövegében maradna a 3-3 százalékos egészség- és magánnyugdíj-pénztári hozzájárulás, amelynek felső határt szabnának és azt a bérmegállapodásban rögzítenék. Fenntartották azt a javaslatot, hogy a 8 ezer forintos havi melegétkeztetési utalvány mértéket 6 ezerre csökkentsék, az év végi 45 ezer forintos ajándékutalványt pedig átválthatóvá tennék melegétkeztetési utalványra, vagy internet-felhasználási támogatásra.
A BKV egyelőre nem fogadta el az ajánlatot. Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese azt mondta: kezdeményezték a munkaügyi közvetítő bírói szolgálat igénybe vételét, aki közvetítene a felek között.
Elmondta azt is: mivel most nem érkezett javaslat a felső határra, ezért most van két ajánlat, ami nyitottá teszi a ksz-tárgyalásokat. Hozzátette, az év végi ajándékutalvány átváltását a cég valószínűleg elfogadja, de a felső határról még egyeztetni kell. Földényi György úgy reagált: remélik, nem lesz szükség a külső közvetítő alkalmazására, mert meg akarnak állapodni.
Elmondta azt is, hogy a sztrájkbizottság részéről felmerült, hogy hétvégére függesszék fel a sztrájkot, mert nincs akkora hatása, de a dolgozók azt mondták, amíg nincs megállapodás, addig sztrájkolnak.
A tárgyalások péntek délután fél 6-kor folytatódnak.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt 3 hete
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 1 hónapja
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 2 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 2 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 2 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 2 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 3 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 3 hónapja
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 3 hónapja
- Ennyivel emelkedik a dolgozók bére a BKV-nál 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?