Hivatali viszony? Jelentse írásban a HR osztálynak!
A brit szakszervezetek tiltakozását váltotta ki egy közép-angliai helyi hatóság javaslata, miszerint kötelezni kell az alkalmazottakat, hogy írásban jelentsék, ha romantikus viszonyba keverednek valamelyik kollégájukkal.
A tervezet nem csak a romantikus kapcsolatról való jelentést tenné kötelezővé a tanács dolgozóinak, hanem azt is előírná, hogy a tényt rögzítsék a dolgozók személyi aktájában. A "szerelem tilalmat" az egész munkaidőre kiterjesztenék a tanács területén belül és kívül, és a rendelkezések megszegését fegyelmi ügyként kezelnék - derül ki az előterjesztésből.
A brit Szakszervezetek Kongresszusa (TUC) orwelli diktatúrát emlegetett a javaslattal kapcsolatban, és mélységesen elítélte a kezdeményezést.
"Eléggé általános, hogy a munkahelyen bontakoznak ki gyöngéd kapcsolatok, de azok előlendítésének nem az a legromantikusabb módja, hogy az embernek jelenteni kelljen az érzéseit a HR osztálynak" - vélekedett Sarah Veale, a TUC alkalmazottak jogaival foglalkozó vezetője.
Mint leszögezte, az alkalmazottaknak nyilván megfelelően kell viselkedniük a munkahelyükön, de az emberek magánéletét érintő "orwelli diktátumok" bevezetése csupán felháborodást válthat ki a munkatársak körében.
A javaslatot még januárban megvitatják a hivatal tanácsosai.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
- Brutális szigorítás Nagy-Britanniában: nyelvvizsga nélkül nincs munkavállalás 6 hónapja
- Belebukott a céges románcba: menesztették a Nestlé vezérét 8 hónapja
- Több mint csapatmunka - Szabályozhatja-e a párkapcsolatokat a munkahely? 9 hónapja
- CEO és HR vezető: Össze(f)ér vagy nem (f)ér össze: ez itt a kérdés? 9 hónapja
- HR-essel csalta a feleségét a techmágnás, egy koncerten buktak le 9 hónapja
- Fenntarthatósági jelentés: 7 kritikus terület, ami minden cégre hat 10 hónapja
- 7 tanács: így legyél HR-esként élenjáró a fenntarthatóságban 11 hónapja
- Így készülnek a magyar vállalatok az ESG-kötelezettségekre 12 hónapja
- ESG-pánik lefújva: fellélegezhetnek a magyar cégek 12 hónapja
- Ennyi nagyvállalat készített tavaly fenntarthatósági jelentést 1 éve
- Tízezren tüntettek: a kormány "egyszerre döfte hátba és rúgta arcba" a gazdálkodókat 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?