Hogyan viselkedjen a vezető a céges partin?
Az év végi céges mulatságok általában már a “kiengedés” időszakába esnek. A vezetőnek viszont ez még munka, fontos és komoly feladat, amit nem szabad elhanyagolni. Soha nincs nagyobb szükség a cégvezető arányérzékére, mint ilyen alkalmakkor, mert nem szabad szem elől tévesztenie: ilyenkor fokozottan is igaz, ő a példa (a viszonyítási pont) a munkatársai számára.
Néhány dolog, amelyre vezetőként érdemes odafigyelnünk
Talán a legfontosabb: legyünk önazonosak. A munkatársak sem tudják értelmezi és kezelni azt a helyzetet, ha „a főnök most nagyon más…”. Egy vezetőre, legyen bármennyire is „jó fej”, a munkatársai sosem fognak velük egyenlőként tekinteni. Ne akarjunk erre az alkalomra „lazák” lenni, de vigyázzunk arra is, nehogy annyira „óvjuk a tekintélyünket”, hogy az már hangulatromboló.
Buli, szordínóval
Ahhoz, hogy minden jól sikerüljön, szükség van megfelelő helyszínre, programokra, a buli stílusának pontos meghatározására. Nem mindegy, hogy gálavacsorát, vagy közvetlen hangulatú sörözést tervezünk. Sőt, még az is fontos, hogy miről és hogyan beszélgethetünk. Itt mindehhez talál ötleteket.
A céges partin a vezető a házigazda – és nem a vendég
A lehető legkörültekintőbb és legfigyelmesebb házigazdának kell lennünk, akinek akkor és ott az a feladata, hogy a vendégei jól érezzék magukat! (Apró gesztus, ha a meghívóra, segítve a munkatársainkat, dress code-ot is írunk és azt magunk is betartjuk. Ne öltözzünk „főnöknek” vagy ami még rosszabb „kívülállónak”.)
A partik „kötelező eleme” a cég vezetőjének beszéde, esetleg egy pohárköszöntő. Ne nyújtsuk hosszúra, sőt! (Olykor három perc is sok lehet.) Úgy praktikus, ha a beszéd két elemből áll:
A köszönetből – a közös munkáért és a sikerekért, kiemelve a kiemelkedő teljesítményt nyújtott kollégákat, csapatokat.
A következő év legfontosabb céljának megfogalmazása – röviden, egyértelműen és a munkatársak számára is vonzó módon.
Inni vagy nem inni?
Az alkohol vonatkozásban mindannyian tudjuk, a szabály egyszerű: módjával, nagyon módjával.
Ha nem szeretnénk alkoholt fogyasztani – ne tegyük. Ásványvízzel is lehet koccintani. Megtehetjük ugyanakkor azt is, hogy pezsgőspohárral a kezünkben beszélgetünk, anélkül, hogy egyet is kortyolnánk.
És talán valamennyi feladat közül a legfontosabb: beszélgessünk egy kicsit kötetlenül, a munkatársainkkal. Bátran menjünk oda az egyedül ácsorgókhoz, üljünk le pár percre egy-egy kisebb társasághoz.
Mindenki örül egy-egy kedves szónak, annak, ha a „főnök még emlékezett a februári nagy dobásunkra”, vagy tudja, hogy a gyerek most kezdte az iskolát… Egy figyelmes – akár rövid – beszélgetés, az egyik legnagyobb apró gesztus, amelyet egy vezető nem mulaszthat el!
Ne húzzuk ki magunkat a közös programból, de elegánsan hagyjuk érvényesülni a munkatársakat. Azaz, nem kell kipenderülnünk a színpadra énekelni, de lelkesen buzdíthatjuk a vállalkozó kedvűeket.
Klasszikus esetben a vendéglátó távozik utoljára, érdemes ugyanakkor fél szemmel arra is figyelnünk: lehet olyan a hangulat, amikor jó néven veszik tőlünk, ha korábban távozunk, teret engedve a kötetlenebb bolondozásnak.
… és végül…
Mindig a vezető leckéje, hogy a parti napján a munkát úgy szervezze meg, hogy a munkatársak számára ne a napi hajsza utolsó állomása legyen, hanem egy kellemes, örömmel várt program.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Figyelemre méltó toborzással keres új tanítót Babót. A falu polgármestere, Nyikos Gábor szerint a bértábla felett 10% pótlék, fizetett... Teljes cikk
Több mint négyezer eurós (1,5 millió forint) béremelést kap idén VI. Fülöp spanyol király, összhangban a köztisztviselők és közalkalmazottak... Teljes cikk
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság a Bászna Gabona Zrt. csaknem tízmilliárd forintos sikkasztással gyanúsított vezérigazgatóját. Teljes cikk
- Milyen céges rendezvényeket kedvelnek igazán a munkavállalók? 2 hónapja
- Hogyan csomagoljuk a céges ajándékokat? Tippek HR-eseknek, hogy emlékezetes legyen a meglepetés 2 hónapja
- Karácsony előtt érkezik a családi pótlék 2 hónapja
- Ünnepi fények, rejtett feszültségek – egyre inkább teher a céges ajándékozás? 3 hónapja
- Sokan már az ünnepek előtt kiégnek 3 hónapja
- Ezek az üzletek nem nyitnak majd ki december 24-én 3 hónapja
- Eltűnik az alkohol a céges karácsonyi bulikról? – ez az új őrület tarol 2025-ben 3 hónapja
- Karácsonyi ajándékozás Kárpátalján élő gyerekeknek - így segíthet 4 hónapja
- Utolsó pillanatra maradt az üzleti ajándék? Így oldhatja meg stresszmentesen! 4 hónapja
- Inspiráló rendezvényhelyszín a főváros közelében, komplex élményekkel 4 hónapja
- Újabb üzlet jelezte, hogy nem nyit ki december 24-én 4 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben