kapubanner for mobile

Hol vannak a "zöld munkahelyek"?

Széll Bernadett (LMP) arról kérdezte a kormány képviselőjét a hétfői Országgyűlésen, hogy mikor írják ki a zöldenergia-pályázatokat, és hiányolta a kormány azon intézkedéseit, amelyekkel a zöldenergia-iparban segítenének munkahelyeket teremteni.

Mint mondta, Németország ezen szektorában egymillió munkahelyet hoznak létre, de Magyarországon az Orbán-kormány első két évében semmi nem változott, Bencsik János államtitkár távozásával pedig képviselője sincs a kormányban a zöldenergiának. A képviselő azt kérte, hogy a kormány lássa be, idejétmúlt elvek alapján gondolkodnak.

Fónagy János államtitkár az azonnali kérdésre úgy válaszolt: a kormány jóváhagyta a megújuló energia hasznosítási cselekvési tervet, ebben újraindították az energetikai pályázatokat, amelyre 2011-ben ezer pályázat érkezett, és kezdeményezték 163 milliárd forint átcsoportosítását a megújuló energiaforrások támogatási keretösszegére.

Széll Bernadett viszonválaszában úgy reagált: azzal, hogy az energiastratégiában az utolsó helyre kerültek a megújuló energiák, látszik, hogyan gondolkodnak a kormányban. "Az atom a múlt, a megújuló a jövő" - mondta a képviselő.

Fónagy János úgy válaszolt: ez a két energiafajta együtt, kölcsönhatásban fogja elérni a kormány által kitűzött célt.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek