Idén 5 női vállalkozást díjazott a Visa
A verseny győztesei 2-2 millió forintos támogatásban és egyedi mentorálásban részesülnek.
Idén 5 női vállalkozást díjaztak a Visa She's Next versenyén, a döntős pályázatok kreatívak, bátrak és sokszínűek voltak - közölte a Visa szerdán az MTI-vel. A legjobb pályaművek a hagyományos szakmák újragondolásától a technológia-alapú megoldásokig sokféle területre kiterjedtek a közlemény szerint. A tavalyinál jóval nagyobb jelentkezői érdeklődés alapján a szervezők úgy vélik, hogy a vállalkozó nők pályázatának van létjogosultsága, a She's Next gazdaságilag és társadalmilag egyaránt jelentős eseménynek tekinthető. Idén a ISBN könyv+galéria kortárs képzőművészeti szakkönyvesbolt, kiállítótér és kulturális központ, a Kharisz - Vet állatorvosi praxis, a Platz Piac termelői piac, a Kiskanál Kommandó gyermektáplálási tanácsadó, valamint a TestAir360 pilótaalkalmassági teszteket kínáló távvizsgaszoftver részesült elismerésben.
A nyertesek 2-2 millió forintos támogatásban és egyedi mentorálásban részesülnek. Az OTP Bank digitalizációs fejlettségét elismerő különdíját, valamint az ezzel járó 2 millió forint támogatást és mentorlást szintén a TestAir360 nyerte, míg az MBH Bank fenntarthatósági különdíját ugyancsak 2 millió forintos támogatással és mentorálással a Szenzoros Terápiák Fejlesztőház kapta. A Visa 2019-ben indult nemzetközi kezdeményezése a cégvezető nőket támogatja, a szervezők mostanáig majdnem 4 millió eurót fordítottak csaknem 400 vállalkozó támogatására világszerte. A közlemény szerint a pénzügyi szolgáltató cég fontosnak tekinti, hogy a nők vállalkozásait finanszírozási, cégvezetési, fejlesztési kérdésekben segítse, és ígéretük szerint folytatni fogják a támogatói-mentorálási tevékenységüket.
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk
A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 1 hete
- Hét pályakezdő fiatal nő munkaerőpiaci indulását segíti a Waberer’s 2 hete
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 2 hete
- NAV: egyszerűbb lett a járulékbevallás az egyéni vállalkozóknál 3 hete
- Figyelmeztet a NAV: hamarosan lejár a kata-bevallás határideje! 4 hete
- Rangos üzleti díjjal jutalmazták a magyar befektetőt – jön a globális megmérettetés 1 hónapja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 1 hónapja
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 1 hónapja
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 1 hónapja
- Ösztöndíjjal erősítik a bölcsődék szakember-utánpótlását 2026-ban is 2 hónapja
- Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben