kapubanner for mobile

Így segítik az iskolakezdést az egészségpénztárak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az iskolakezdés minden évben az egyik legnagyobb kiadást jelenti a családok számára. A tanszerek, az iskolatáska, a ruhák és cipők mellett egyre több helyen szükség van laptopra vagy más digitális eszközre is, amelyek akár több százezer forintos plusz terhet róhatnak a szülőkre. Egy júliusi jogszabálymódosítás azonban most jelentős könnyebbséget kínál: az egészségpénztári megtakarítások jóval szélesebb körben és egyszerűbben használhatók fel a gyerekekkel kapcsolatos költségekre – hívja fel a figyelmet a Prémium Egészségpénztár.

Könnyebb elszámolás, szélesebb kör

Korábban az iskolakezdési kiadások elszámolása meglehetősen korlátozott volt: csak bizonyos termékeket lehetett az egészségpénztári egyenleg terhére kifizetni, ráadásul szigorúbb feltételek mellett. Az új jogszabály azonban egyszerűsítette a folyamatot, és kiterjesztette az elszámolható termékek körét. Így ma már a tanszerek, ruhák és cipők mellett a digitális taneszközök, köztük akár a legnépszerűbbnek számító laptop is szerepelhet azon a számlán, amelyet az egészségpénztár felé be lehet nyújtani.

Ez nemcsak azért nagy segítség, mert a digitális eszközök ára adott esetben igen magas, hanem azért is, mert az iskolai oktatásban egyre inkább alapkövetelmény a számítógép-használat, miközben az intézmények csak bizonyos évfolyamok számára biztosítanak a tanév során ingyenesen használható notebookot. Ráadásul az új egészségpénztári szabályok lehetővé teszik, hogy az év bármely időszakában elszámolhassuk a vásárlásokat, nem csak az őszi iskolakezdéshez kapcsolódóan, legyen az akár laptop, asztali számítógép és annak tartozékai, monitor, nyomtató/másoló vagy éppen szkenner.

Dr. Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár stratégiai tanácsadója kiemelte: „Az igénylések száma az elmúlt másfél-két hónapban megsokszorozódott, a tagok oldaláról egyre nő az érdeklődés. Tavaly 109 millió forintot fizettünk ki iskolakezdési költségekre, idén azonban már most, augusztus végére közel 97 milliónál járunk. Biztosak vagyunk abban, hogy az év végére ennél jóval magasabb lesz az összeg.”

Mennyit spórolhatunk?

A maximum elszámolható összeg éves szinten gyermekenként 290 800 forint. Ez egy kétgyermekes család esetében közel 600 ezer forintot jelenthet. Ráadásul a szülőknek az állam egy szemmel látható támogatást nyújt a 20 százalékos szja-visszatérítésnek köszönhetően évente 150 ezer Ft határig. Mindkét szülő egészségpénztári tagsága esetén így az adóvisszatérítés révén akár 300 ezer forinttal is nagyobb lehet az elkölthető keret, amit, ha például egy új laptopra fordít a család, gyakorlatilag ingyen jut hozzá.

Fontos tudni, hogy nem csak az iskolás gyerekekre használható az egészségpénztári megtakarítás, hiszen már a hároméves kortól felmerülő költségek is támogathatók. Ez azt jelenti, hogy akár egy óvodás gyermek ruházásának költségeit, pl. cipőjét vagy kabátját is el lehet számolni egészségszámla terhére.

Nem csak pénzügyi kérdés

Bár az iskolakezdés anyagi vonzata sokszor kerül előtérbe, nem szabad megfeledkezni az érzelmi oldalról sem. A gyerekek számára a szeptember újrakezdést, sokszor izgalmat, de félelmet is jelent. A szülők támogatása, a megfelelő körülmények biztosítása és a közös készülődés mind hozzájárul ahhoz, hogy a tanév indulása zökkenőmentes és biztonságot adó élmény legyen.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek