kapubanner for mobile

Illegális bevándorlás: az MSZP szerint a kormány semmit nem tett

Az MSZP szerint a fideszes reformok csak a méregdrága kormányzati plakátokon működnek. Az ellenzéki párt továbbá úgy látja, a kormány a félelem- és gyűlöletkeltésen kívül semmit nem tett a menekültügy kezeléséért, miközben uniós forrásokat is le lehetett volna hívni a határvédelem megerősítésére és a menekültügyi hatóságok növekvő feladatainak finanszírozására.

Az ellenzéki párt ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, az idén - kedd estig - 107 678 illegális migráns lépte át a magyar határt, és "gőzerővel zajlik" a műszaki határzár építése a magyar-szerb határon, jelenleg 13 munkacsoportban 364 katona és 112 közfoglalkoztatott dolgozik a kerítés építésén.

Az MSZP szerint a kormány tudta, hogy a korábbiak sokszorosa lesz a Magyarországon átutazó menekültek száma, de a "hazug nemzeti konzultációval és a gyűlöletkeltő plakátok kihelyezésével" voltak elfoglalva.

Kovács Zoltán kormányszóvivő a tájékoztatón arról is beszélt, hogy a legutóbbi gazdasági mutatók, a kiskereskedelmi forgalom, a munkanélküliség és a foglalkoztatottság adatai is megerősítik, hogy a magyar reformok működnek, amiről néhány hete tájékoztató kampányt is indított a kormány.

Az MSZP ezzel szemben úgy látja: a fideszes reformok csak a méregdrága kormányzati plakátokon, meg a fideszes politikusok és állami vezetők zsebében működnek, több mint 520 ezer éhező gyerek van Magyarországon, és a csökkentett rezsi ellenére egyre több család nem tudja fizetni a közüzemi számláját.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek